Hétvégi határprognózis

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
ORFK Kommunikációs Szolgálat

A határforgalom várhatóan az alábbiak szerint alakul 2019. április 18-22. között.

A tavaszi iskolai szünet időpontja – változó kezdő- és végidőponttal – az osztrák és német tartományokban április 11. és 27. közé esik, illetve hazánkban is a húsvét előtti és azt követő napokban kerül rá sor. A húsvéti hosszú hétvégét megelőzően már csütörtök reggeltől kilépő irányban jelentős várakozások alakulhatnak ki mind a személy, mind a teherforgalomban főként a szerb, a román és az ukrán viszonylatban.

 

Erősebb forgalommal és várakozások kialakulásával kell számolni pénteken, szombaton és vasárnap is elsősorban a reggeli és esti időszakban, a személyforgalomban. Húsvét hétfőn délelőttől késő estig lehet egyre növekvő forgalommal és várakozás kialakulásával számolni valamennyi viszonylatban a közúti határátkelőhelyeken a belépő irányban.

 

A teherforgalomban, mivel április 18-án 22 órától április 19-én 22 óráig, illetve április 20-án 22 órától 22-én 22 óráig kamionstop lesz, jelentősebb várakozás alakulhat ki csütörtök estig, illetve szombaton, valamint kedd hajnalban mindkét irányban.

 

A határátkelőhelyek nyitvatartásáról és az ott várható várakozási időkről a http://www.police.hu/hirek-es-informaciok/hatarinfo oldalon, valamint a Rendőrségi Útinformációs Rendszer (Rutin) mobil applikáció segítségével tájékozódhatnak.

Az egyes országokra, így például a szomszédos Ukrajnára vonatkozó utazási információk, tanácsok a Külgazdasági és Külügyminisztérium Konzuli Szolgálat honlapján olvashatóak, a konzuliszolgalat.kormany.hu oldalon.

 

Ausztria a schengeni belső határokon átvezető utakon 2016. április 25-től folytat gyakoribb ellenőrzést. Ennek következtében több volt határátkelőhelyen, határon átvezető úton, elsősorban Hegyeshalom, Sopron, Kópháza, Fertőd térségében Ausztria felé eseti jelleggel torlódás alakulhat ki, ahol a várakozás akár a 30-60 percet is elérheti.

 

A közúti határátkelőhelyek várható forgalma:

 

Zala megye

Letenye autópálya határátkelőhelyen a teherforgalomban belépő irányban 30-60, kilépő irányban 30-90 perc várakozás alakulhat ki. A személyforgalomban, főként a buszok esetében csütörtökön délután kilépő, míg hétfő délután belépő irányban alakulhat ki 30-60 perc várakozás. Az átkelőhelyen élénk forgalommal számolhatnak az utazók a hétvége minden napján, ami 15-30 perces várakozáshoz is vezethet.

 

Somogy megye

Barcs közúti határátkelőhelyen esetenként a teherforgalomban 15-30 perc várakozás alakulhat ki.

 

Baranya megye

Udvar közúti határátkelőhelyen a Magyarországon keresztül utazó – a nyugat-balkáni régióból származó – vendégmunkások miatt csütörtökön és pénteken kilépő, hétfőn belépő irányban akár 30-60 perces várakozás alakulhat ki a személyforgalomban. A teherforgalomban Udvar közúti határátkelőhelyeken mindkét irányban 60-120 perces várakozás is kialakulhat.  

 

Bács-Kiskun megye

Tompa közúti határátkelőhelyen a személyforgalomban csütörtökön kilépő irányban késő estig, illetve hétfő reggeltől estig akár 30-120 perces várakozással lehet számolni. Az átkelőhelyen élénk forgalommal számolhatnak az utazók a hétvége minden napján, ami 30-60 perces várakozáshoz is vezethet.

A teherforgalomban Tompa közúti határátkelőhelyen a várakozás elérheti, esetenként meghaladhatja a 60-180 percet.

 

Hercegszántó közúti határátkelőhelyen a hétvégén  kilépő és belépő irányban esetenként akár 30-60 perces várakozás lehet a személyforgalomban. Bácsalmás és Bácsszentgyörgy közúti határátkelőhelyen a hétvégén a határátkelőhelyek nyitását követő, illetve zárását megelőző időszakban ki- és belépő irányban is meghaladhatja a 30-60 percet a várakozás.

 

Csongrád megye

Röszke autópálya határátkelőhelyen csütörtökön a kilépő irányban a buszok és a személygépjárművek tekintetében 30-120 perces várakozás kialakulásával számolunk. Hétfőn elsősorban a belépő irányban a busz- és a személyforgalmi sávokon 30-120 perc várakozás alakulhat ki. Az átkelőhelyen élénk forgalommal számolhatnak az utazók a hétvége minden napján, ami 15-60 perces várakozáshoz is vezethet. A tehergépjárművek esetében akár 60-180 perc várakozás is kialakulhat ki- és belépő irányban csütörtök estig, szombaton és a jövő héten keddtől csütörtökig.

 

Tiszasziget, valamint Ásotthalom és Röszke közúti határátkelőhelyeken, a hétvégén 30-120 perc várakozással lehet számolni a személyforgalomban elsősorban kilépő irányban.

 

Csanádpalota autópálya határátkelőhelyen, pénteken és szombaton a tehergépjárművek tekintetében belépő és kilépő irányban akár 60-180 perces várakozásra lehet számítani. A személyforgalom tekintetében – elsősorban belépő irányban – 30-60 perces várakozással számolunk. Buszforgalom esetében a hétvégén esetenként be- és kilépő irányban 30-60 perc várakozás is kialakulhat.

 

Nagylak közúti határátkelőhelyen a személygépjárművek esetén 15-30 perc várakozás is kialakulhat mindkét irányban, míg a tehergépjárművek esetén – elsősorban kilépő irányban – 30-120 perces várakozás is előfordulhat.

 

Kiszombor közúti határátkelőhelyen a személyforgalomban a hétvégén esetenként 15-30 perc várakozással lehet számolni be- és kilépő irányban.

 

Békés megye

Békés megye határátkelőhelyein nem számolunk várakozás kialakulásával, azonban a megye közúti határátkelőhelyein élénk forgalommal számolhatnak az utazók a hétvége minden napján elsősorban a reggeli és az esti időszakban.

 

Hajdú-Bihar megye

Ártánd közúti határátkelőhelyen csütörtök este 22 óráig a belépő irányban 60-90, a kilépő irányban 60-120 perc várakozás alakulhat ki a tehergépjárművek tekintetében. Szintén kialakulhat várakozás a teherforgalomban hétfő 22 órától kedd estig, amelynek mértéke mindkét irányban 60-90 perc lehet.

 

A megye közúti határátkelőhelyein élénk forgalommal számolhatnak az utazók a hétvége minden napján elsősorban a reggeli és az esti időszakban. Ártánd közúti határátkelőhelyen csütörtök kilépő irányban, jövő héten hétfőn belépő irányban alakulhat ki hosszabb 30-60 perces várakozás a személyforgalomban.

 

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

Vállaj közúti határátkelőhelyen a személyforgalomban ki- és belépő irányban csütörtök déltől késő estig 15-60 perc várakozás is kialakulhat. A hétvégén reggeltől a kora délutáni időszakig a belépő irányban lehet 30-60 perc várakozással számolni. A szakaszosan megnövekvő utasforgalom miatt a jövő héten belépő irányban bármely napszakban kialakulhat 30-60 perc várakozás.

 

Csengersima közúti határátkelőhelyen a kilépő irányban pénteken déltől estig alakulhat ki jelentősebb forgalom, amely során akár 15-90 perces várakozás is előfordulhat. A hétvégén a reggeli-délelőtti időszakban belépő irányban 30-60 perc, a kora délutáni, kora esti órákban pedig kilépő irányban szintén 30 perc várakozás kialakulásával számolunk a szakaszosan megnövekvő utasforgalom miatt. A teherforgalomban a kamionstop időszakán kívül hajnali és a kora délelőtti órákban alakulhat ki 60-120 perc várakozás elsősorban kilépő irányban.

 

Záhony közúti határátkelőhelyen a személyforgalomban belépő irányban a hét minden napján kialakulhat 30-90 perc várakozás. A jellemzően péntektől vasárnapig növekvő forgalom miatt a várakozás időszakosan elérheti, esetenként meg is haladhatja a 120 percet. A teherforgalom tekintetében a várakozás kilépő irányban elérheti, illetve meghaladhatja a 60-120 percet.

 

Beregsurány közúti határátkelőhelyen a személyforgalom tekintetében mindkét irányban a hét minden napján már a hajnali óráktól számolhatnak az utasok 30-60 perc várakozással, ezért javasoljuk a korlátozott nyitvatartással (07-19) üzemelő Barabás közúti határátkelőhely igénybevételét. Kilépő irányban az időszakosan megnövekvő forgalom miatt elsősorban a délutáni időszakban 30-60 perc várakozás kialakulhat.

 

Tiszabecs közúti határátkelőhelyen a személyforgalom tekintetében belépő irányban a hét minden napján a délelőtti óráktól alakulhat ki esetenként 30 perc várakozás.

 

Barabás (zárás 19 óra), Lónya (zárás 18 óra) közúti határátkelőhelyen a nap bármely időszakában kialakulhat 15-30 perces várakozás, amelynek mértéke elsősorban a határátkelőhely zárását megelőző időszakban ki- és belépő irányban is meghaladhatja a 30-60 percet.

 

Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

 

A légiközlekedést, valamint a járatok indulását és érkezését befolyásoló tényezőkről nem rendelkezünk információval. A Húsvét előtti és utáni időszak kiemelt „teltházas” a légiforgalomban, ezért javasoljuk, hogy az ellenőrzési folyamat (utasbiztonsági-ellenőrzés, vám- és útlevélvizsgálat) miatt a repülőtérre való korábbi elindulást az utazóközönségnek. A járatokról bővebb információ a http://www.bud.hu/ honlapon szerezhető be.

 

 

<< Vissza az előző oldalra