Ittas vezetők Győr-Moson-Sopron megyében
Vezetői engedély nélkül ittasan közlekedtek.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletére 2014. március 23-án 20 óra 54 perckor érkezett bejelentés, hogy Jánossomorja belterületén közlekedési baleset történt.
A helyszínre érkező egyenruhások megállapították, hogy egy 16 éves helyi fiú az általa vezetett Opel típusú gépjárművel közlekedett a település utcáin. A gépkocsivezető a gépjármű sebességét nem az út vonalvezetésének megfelelően választotta meg és egy balra ívelődő útkanyarulatban az úttestről letért, majd az út szélén leparkolt Volvo típusú személygépkocsinak ütközött.
Személyi sérülés nem keletkezett.
A rendőrök megállapították, hogy baleset okozója vezetői engedéllyel nem rendelkezett. A sofőrrel szemben alkalmazott szonda pozitív eredményt mutatott, ezért őt mintavételre előállították.
A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság a fiatalkorú férfivel szemben ittas járművezetés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást kezdeményezett.
A Kapuvári Rendőrkapitányság beosztottjai 2014. március 24-én 8 óra 50 perckor igazoltattak egy bukósisak nélkül közlekedő motorkerékpárost.
A rendőrök megállapították, hogy a 46 éves férfi vezetői engedéllyel nem rendelkezik és az általa fújt szonda is pozitív eredményt mutatott.
Az egyenruhások a beledi férfit mintavételre előállították és vele szemben szabálysértési eljárást kezdeményeztek.