Ittasan okozott balesetet

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az 50 éves nő alkoholt fogyasztott, majd a volán mögé ült. Utasa a helyszínen életét vesztette.

Mint arról korábban hírt adtunk, 2018. május 24-én 17 óra 30 perc körüli időben egy személyautó közlekedett Egyek és Tiszadorogma között egy mellékúton, amikor a sofőr eddig tisztázatlan körülmények között elvesztette uralmát a jármű irányítása felett, letért az útról, egy fának csapódott, majd a tetejére borulva állt meg. A rendőrök a jármű vezetőjével szemben a helyszínen alkoholszondát alkalmaztak, ami pozitív eredményt mutatott.

Az elsődleges orvosi vélemény alapján a sofőr - aki az alkoholfogyasztás tényét elismerte - könnyű sérüléseket szenvedett, azonban 74 éves női utasa a helyszínen életét vesztette.

A rendőrség ismételten felhívja a járművezetők figyelmét, hogy a balesetek elkerülése érdekében a vezetés megkezdése előtt ne fogyasszanak szeszes italt! Az alkoholfogyasztás hátrányosan hat a vezetési képességre, ezért az a járművezető, aki alkoholfogyasztást követően volán mögé ül, saját és mások életét is fokozott veszélynek teszi ki!

<< Vissza az előző oldalra