Ittasan vezetett, balesetet okozott

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Lesodródott az útról, majd kidöntött egy villanyoszlopot autójával egy magyarpolányi férfi Ajka belterületén.

Ajkán, a Fő úton közlekedett egy férfi személygépkocsival 2019. május 18-án 20 óra körül, mikor haladása során eddig tisztázatlan körülmények között lesodródott az úttest menetirány szerinti jobb oldalára, ahol kidöntött egy villanyoszlopot. A baleset során személyi sérülés nem történt. A helyszínre érkező rendőrök igazoltatták a járművet vezető 44 éves magyarpolányi férfit, akivel szemben felmerült a gyanú, hogy a vezetés megkezdése előtt szeszes italt fogyasztott. A sofőrt további mintavétel céljából a járőrök előállították az Ajkai Rendőrkapitányságra, ellene járművezetés ittas állapotban vétség gyanúja miatt eljárás indult.

baleset

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja járművezetők figyelmét a közúti közlekedési szabályok betartására, amely szerint járművet az vezethet, aki vezetési képességre hátrányosan ható szer befolyása alatt nem áll, és szervezetében nincs szeszes ital fogyasztásából származó alkohol. A szeszes ital és a bódító szer már kis mennyiségben is olyan élettani hatásokat vált ki, melyek nem teszik lehetővé a biztonságos járművezetést. Fogyasztásuk hatására növekszik az észlelési idő, tompulnak a reflexek, a baleseti kockázat ezáltal kimagasló. Aki ittasan vagy kábítószer hatása alatt járművet vezet, elfogadhatatlan kockázatot vállal, és nemcsak önmagát veszélyezteti, hanem esetleges utasait, valamint a közlekedés más résztvevőit is.

… hogy mindenki hazaérjen!

<< Vissza az előző oldalra