Jogsi nélkül ki visz majd haza?

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Nem kell nálunk lenni a jogosítványnak, de rendelkeznünk kell vezetői engedéllyel. Erre figyelmeztet a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

A Kecskeméti Rendőrkapitányság munkatársai 2023. január 17-én 3 óra 22 perckor szabálysértési őrizetbe vettek egy 37 éves izsáki lakost. A férfi a Kurucz téren úgy vezetett egy autót, hogy vezetői engedéllyel nem rendelkezett. 11 órával később egy másik autóst állítottak meg a rendőrök Kecskeméten. A női sofőr sem rendelkezett jogosítvánnyal, ráadásul a Kecskeméti Járásbíróság 2023. június 15-ig a járművezetéstől eltiltotta. Az asszonyt is előállították. 20 óra 6 perckor ismét egy olyan sofőrt szűrtek ki a kecskeméti egységek, aki nem rendelkezett vezetői engedéllyel. A tatárszentgyörgyi férfit ráadásul egy nappal korábban a Dabasi Járásbíróság járművezetéstől jogerősen eltiltotta engedély nélküli járművezetés szabálysértés miatt.  Ezt a sofőrt is őrizetbe vették. 22 perccel később Kiskunhalason a helyi rendőrök állítottak meg egy személyautót. A román járművezető sem rendelkezett vezetői engedéllyel, ezért őt is őrizetbe vették.  

 

Az elmúlt időszakban emelkedett az engedély nélküli vezetések száma a vármegye közútjain.

 

Miért jelent ez problémát?

A gépi meghajtású járművek közlekedése mindig veszélyhelyzetet jelent. Emiatt, ha nem a megfelelő – szabályokban rögzített – módon és helyen haladnak, komoly károkat, sérüléseket, akár halált okozhatnak. Ezért köti a jogszabály közúti használatukat külön engedélyhez, amely egészségügyi, szabályismereti és pszichológiai alkalmasságot jelent.

Ahhoz, hogy valakit eltiltsanak a vezetéstől, nagyon durva, kifejezetten balesetveszélyes szabályszegést kell elkövetnie vagy többször egymás után figyelmen kívül hagynia a közlekedés biztonságát szolgáló szabályokat.

A vezetéstől eltiltás egy „figyelmeztetés” a vezetőnek, hogy át kell ismételnie a vonatkozó szabályokat; meg kell értenie, hogy magatartásával veszélyezteti önmagát és a többi közlekedőt.

Aki az eltiltás ellenére vezet, nem csak fokozott balesetveszélyt jelent, de további pénzbírságot, akár azonnali elzárást is kockáztat.

A környezet felelőssége is, hogy amennyiben tudomásunk van arról, hogy az illetőt eltiltották a vezetéstől, akkor ne is vezessen. Beszéljük le róla, ne üljünk be mellé, ne adjuk oda neki a járművet.

Az engedély nélküli vezetést ne tekintsük „bocsánatos bűnnek”.

 

… hogy mindenki hazaérjen!”

 

<< Vissza az előző oldalra