Kis híján elgázolta

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Kecskeméti Rendőrkapitányság Igazgatásrendészeti Osztálya szabálysértési eljárást folytat a sofőr ellen.

 

Az iskolakezdéssel összefüggésben a Kecskeméti Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti állománya a reggeli órákban – a gyalogosok közlekedésének elősegítése érdekében – a város frekventált részein, illetve az iskolák közelében lévő zebráknál fokozott rendőri jelenlétet biztosít.

2019. szeptember 11-én reggel egy járőr a Petőfi Sándor utca és a Kőhíd utca kereszteződésénél lévő gyalogos-átkelőhelynél segítette a gyalogosok közlekedését. Ennek során észlelte, hogy egy sofőr a zebrát nem kellő körültekintéssel és óvatossággal közelítette meg, és nem adott elsőbbséget a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen közlekedő gyalogosok részére. Az autós hirtelen vészfékezéssel, már csak a zebrán tudott megállni. A rendőr a sofőrt egyértelmű jelzéssel utasította arra, hogy biztosítson áthaladási elsőbbséget a gyalogosoknak, azaz tolasson vissza, hogy a gyalogosok átkelhessenek.

Az iskolakezdési akció keretében végrehajtott szolgálati feladat miatt a jármű vezetőjét a helyszínen lévő rendőr azonnali intézkedés alá nem vonta, azonban a térfigyelő kamerák felvételei alapján mind az autó, mindpedig sofőrje egyértelműen beazonosítható volt számára. Az intézkedő rendőr szabálysértési feljelentése alapján a Kecskeméti Rendőrkapitányság Igazgatásrendészeti Osztálya az elsőbbség és az előzés szabályainak megsértése miatt eljárást indított.

 

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság ismételten felhívja a járművezetők figyelmét arra, hogy a gyalogosok – a kerékpárosok mellett – a közlekedés legvédtelenebb résztvevői. A főkapitányság az ő védelmükben az idén már több akciót is szervezett, hiszen a zebrán szabálytalanul áthaladó, a gyalogosok részére elsőbbséget nem biztosító autósok a térfigyelő-kamerák felvételei alapján is felelősségre vonhatóak.

1

<< Vissza az előző oldalra