Közlekedésrendészeti összefoglaló Bács-Kiskun vármegyéből

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A biztonsági öv használatát ellenőrizték a vármegyei rendőrök a múlt heti Roadpol Seatbelt nevű akció során. Az autósok jelentős része még mindig nincs tisztában azzal, hogy ez a passzív biztonsági eszköz baj esetén életet menthet.

 

A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt héten ötvenkilenc anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök. Ez a korábbiakhoz képest még mindig növekvő tendenciát mutat a rendszeres helyi és vármegyei akciók ellenére. Súlyos sérüléssel járó baleset hét esetben történt, illetve nyolc olyan karambol volt, ahol – összesen tizennégyen – könnyebb sérüléseket szenvedtek. Két balesetet ittas sofőrök hibájából következett be.

A héten 24 autóvezető ellen indult eljárás ittas vezetés miatt. Kirívóan magas volt a gyorshajtók száma: 1248 fő lépte át a megengedett sebességhatárokat; ők legalább 30.000 forint összegű bírságra számíthatnak. Annak a sofőrnek, aki Soltvadkert lakott területén belül a megengedett 50 km/h helyett 100 km/h-val hajtott, 90.000 forint bírságot kell fizetnie.

A Bács-Kiskun vármegyei rendőrök – a Roadpol Seatbelt-hez csatlakozva – a hét folyamán többek között azt ellenőrizték, hogy a sofőrök és utasaik közlekedés közben használják-e a biztonsági övet. Megdöbbentő eredmény született: néhány nap alatt 826 emberrel szemben szabtak ki közigazgatási bírságot azért, mert a ne törődtek a saját biztonságukkal és  elmulasztottak egy minimális mozdulatot, amely életet menthet: nem kapcsolták be a biztonsági övet. A szabálysértők között sofőrök és utasok egyaránt voltak. Tévhit, hogy ennek a passzív biztonsági eszköznek a használata leginkább az elől ülőket védi, és hátul kevésbé fontos a használata. A hátul ülők ugyanolyan súlyos – sok esetben halálos – sérülést szenvedhetnek egy jelentősebb vagy balszerencsés karambol esetén, ha nincsenek bekötve.

A biztonsági öv használatának elmulasztása esetén a rendőrök közigazgatási bírságot és büntetőpontot szabnak ki: lakott területen belül 10.000 forint és 3 pont, lakott területen kívül 15.000 forint és szintén 3 pont, autópályán pedig 20.000 forint a bírság összege, amihez 5 büntetőpont jár. A biztonsági öv használatát elmulasztóknak egy-egy akció helyszínén lehetőségük volt kipróbálni a biztonsági öv szimulátort. A gép néhány km/h sebességre felgyorsulva azt mutatja be, hogy milyen erőbehatás éri a szervezetet akkor, ha a biztonsági öv használatban van. Az öv nélkül hirtelen fékezés, megállás, baleset esetén az emberi test tehetetlenül halad tovább; a sofőr vagy az utasok általában kiesnek az autóból, amely súlyos sérüléshez, esetleg halálhoz vezet.

A biztonsági övet a passzív biztonsági eszközökhöz soroljuk, tehát jelentősége nem a baleset elkerülhetőségében, hanem a már bekövetkezett baleset következményeinek a csökkentésében mutatkozik meg. A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság felhívja a közlekedők figyelmét arra, hogy a biztonsági öv használata a közlekedés során kötelező.

Tegyen a saját biztonságáért, használjon biztonsági övet!

… hogy mindenki hazaérjen!

Balesetmentes közlekedést kíván a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság!

<< Vissza az előző oldalra