Közlekedésrendészeti összesítő Bács-Kiskun vármegyéből

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A gyorshajtók száma a múlt héten rekordot döntött, több baleset pedig a sofőrök ittassága miatt következett be. A vármegyénkben történt rendőrségi eseményeket immár a legnagyobb közösségi portálon is nyomon követhetik.

 

A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt héten negyvenkét anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

Egy súlyos, további hét esetben könnyű sérüléssel járó karambol történt, melyek során összesen kilencen sérültek meg. Halálos baleset szerencsére hetek óta nem volt.

A megengedett sebességhatárokat regisztráltan 1891 sofőr lépte át annak ellenére, hogy folyamatosan felhívjuk a járművezetők figyelmet arra, hogy – az ittas vezetés mellett – gyorshajtás az egyik legfőbb baleseti ok. A sebességmérés a következő időszakban is folytatódik, így kérjük, hogy tartsák be a jogszabályban előírt sebességhatárokat. A jogsértő sofőrök legalább 30.000 forint összegű bírságra számíthatnak.

Múlt héten összesen húsz sofőr bizonyult ittasnak az ellenőrzések alkalmával; közülük öten balesetet okoztak. Mindannyiuk ellen eljárás indult, mely során számíthatnak arra, hogy vezetői engedélyüket bevonják.

Hazánkban zéró tolerancia van érvényben, mely a szeszes ital fogyasztásának teljes tilalmát jelenti a gépi meghajtású jármű vezetője részére, a jármű vezetése előtt és alatt egyaránt. Soha ne üljön ittasan autóba, valamint olyan járműbe sem, melyet láthatóan ittas személy vezet! Ne engedje meg családtagjának, rokonának, barátjának, ismerősének sem, hogy ittas állapotban vezessen!

… hogy mindenki hazaérjen!

Balesetmentes közlekedést kíván a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság!

 

Kérjük, kövessék közösségi oldalunkon is aktuális híreinket, eseményeinket:

https://www.facebook.com/bacskiskunvarmegyeirendorseg

<< Vissza az előző oldalra