Lezárt akta: Elkerülhető lett volna

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A monori rendőrök befejezték egy 2020-as halálos közúti közlekedési baleset vizsgálatát.

Gyömrő, Szent István úton a Táncsics út irányába közlekedett személygépkocsijával 2020. augusztus 10-én délelőtt egy férfi, amikor az út szélén leparkolt és vásárolni indult. Kocsija ajtaját kinyitotta, de nem volt teljesen körültekintő, egy éppen arra közlekedő férfi elektromos kerékpárjával a már nyitott ajtónak ütközött és elesett.

A 61 éves férfi súlyos sérüléseket szenvedett, később 2020. augusztus 20-án a kórházban elhunyt. Az igazságügyi orvosszakértői vélemény alapján az áldozatnak a baleset következtében elszenvedett sérülései és halála között közvetlen ok-okozati összefüggés állapítható meg.

A most 62 éves, gyömrői illetőségű férfit halálos közúti baleset okozásának vétségével gyanúsították meg a rendőrök. Kihallgatásán nem ismerte el felelősségét, a gyanúsítás ellen panasszal élt, állította, nem hibás a baleset bekövetkezéséért. Az eljárás közben kirendelt igazságügyi mérnökszakértő véleménye szerint a személygépkocsi sofőrjének tekintetében az észlelési és cselekvési késedelem megállapítható, a baleset kellő odafigyeléssel elkerülhető lett volna. 

A Monori Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a 62 éves sofőr ellen folytatott nyomozást befejezte, az ügy iratait átadták az ügyészségnek.

 

 

<< Vissza az előző oldalra