Motorozzunk figyelmesebben!

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Két motoros sérült meg az elmúlt 24 órában a Győr-Moson-Sopron megye útjain történt balesetek során.

Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt 2019. június 11-én 13 órakor Győrben, a Jereváni úton. Egy 60 éves győri férfi közlekedett motorkerékpárral a Szauter Ferenc út felől, a József Attila út irányába. Haladása során nem tartott kellő követési távolságot, amelynek következtében nekiütközött, egy előtte forgalmi okból fékező személygépkocsi hátuljának. A kétkerekű vezetője az úttestre zuhant és megsérült, őt a mentők kórházba vitték.

Ugyancsak személyi sérüléssel járó közúti baleset történt 2019. június 11-én 10 óra 26 perckor Sopronban, a Győri úton. Egy 41 éves soproni férfi közlekedett motorkerékpárral a Csengery utca felől, az Ipar körút irányába. Haladása során áthajtott a jobbra kanyarodó sávba, azonban a manőver során későn észlelte az előtte forgalmi okból megálló személygépkocsit. Az intenzív fékezéstől a kétkerekű a jobb oldalára dőlt és az autó hátsó részének ütközött. A motoros az úttestre zuhant és megsérült, őt a mentők kórházba vitték.

A balesetek elkerülésének érdekében, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság az alábbi tanácsokat ajánlja a motorosok figyelmébe:

- Közlekedjen fokozott figyelemmel! Mindig számítani kell arra, hogy bármelyik pillanatban hirtelen kell fékezni, esetleg vészfékezés közben kikerülési manővert is végre kell hajtani. A helyes követési távolság megválasztása igen fontos, de emellett mindig úgy kell motorozni, hogy legyen menekülő útvonal. Hirtelen veszélyhelyzet esetén nem az akadályt kell nézni, hanem a menekülő útvonalra kell koncentrálni.

- Használjon megfelelő védőfelszerelést! A motorkerékpárosokat a gépkocsikban jellemző passzív biztonsági megoldások nem védik, így közlekedési baleset esetén testük közvetlen fizikai behatásoknak van kitéve. Fontos, hogy motorozás közben mindig megfelelő védőfelszerelést kell viselni. Az élénk színű bukósisak, motorosruha és motoros csizma nemcsak könnyebben észrevehetővé teszi a motorost a közlekedés többi szereplője számára, de egy esetlegesen bekövetkező balesetben a súlyos sérülések kockázatát is csökkentik.

- Csak felkészülten, felkészített motorral induljon útnak! A motorkerékpárok közlekedésben történő részvételének is alapfeltétele a műszakilag kifogástalan állapotú jármű és a vezető felkészültsége a motorozásra.

...hogy mindenki hazaérjen!

<< Vissza az előző oldalra