Mutatjuk: a biztonsági öv életet menthet

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Adatok igazolják, hogy a biztonsági öv életet menthet, most meg is mutatjuk, hogy igen! Egy Mezőkövesd közelében történt balesetben a sofőr épségben szállt ki a járművéből, ami a feje tetejére állt.

A helyszínen készült fotókon is jól látszik, az autó megpördült, majd a feje tetején állt meg. A férfi mindezek ellenére sertétlenül szállt ki a járműből.

!A sofőr használta a biztonsági övet!

A helyszínelés elsődleges adatai szerint 2023. április 19-én 6 óra 30 perc körül egy személygépkocsi a 253-as számú főúton haladt Mezőkövesd irányába, amikor a sofőr nem az út- és forgalmiviszonyokhoz igazította járműve sebességét, és egy előzés után az autó lesodródott az útról. A kocsi megperdült, majd a fejetetején állt meg. A közlekedési baleset következtében személyi sérülés nem történt. A Mezőkövesdi Rendőrkapitányság vizsgálja az anyagi káros közúti közlekedési balesetet.

A számok mögött az élet

A 2021-es statisztikai adatok azt is kimutatták, ha a gépjárműben utazók közül 10%-kal többen kötötték volna be magukat, akkor 65 ember nem halt volna meg közlekedési baleset során, ennyien hazatérhettek volna a családjukhoz.

Információs háttér:

A Magyar Rendőrség CSAT(T)LAKOZZ! elnevezéssel országos kampányt indított, amelyben felhívja a figyelmet a biztonsági öv és a gyermekülés helyes használatára, azok megkérdőjelezthetetlen fontosságára. A kampányhoz a gyermekbaleseti- és sürgősségi ellátás fejlesztése kiemelt kormányzati programot vezető Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet is csatlakozott, hiszen közös cél az emberi élet, a testi épség és az egészség megóvása.

csatt

 

<< Vissza az előző oldalra