Segítségnyújtás elmulasztása Vásárosnaményban

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrség befejezte az ügy vizsgálatát.

A Vásárosnaményi Rendőrkapitányság segítségnyújtás elmulasztása bűntett és közúti baleset okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást egy 82 éves vásárosnaményi lakos ellen. Az eljárás adatai szerint a férfi 2018. november 26-án 19 óra 25 perckor személygépkocsival közlekedett Vásárosnamény, Kossuth úton, a Szabadság tér felől az Erkel Ferenc út irányába. Haladása során a Kossuth utca 26. szám előtti gyalogos átkelőhelyhez érve későn észlelt és nem biztosított elsőbbséget egy gyalogosan közlekedő 17 éves nyírmadai lánynak, akit elütött. A férfi a balesetet követően a gépkocsiból kiszállt, megnézte az autó sérüléseit, majd segítségnyújtás nélkül a helyszínről lakására távozott. A baleset következtében a lánynak súlyos sérülései keletkeztek. A bevezetett intézkedések eredményeként a rendőrök fél órán belül azonosították a baleset feltételezett okozóját. A 82 éves vásárosnaményi férfit a rendőrkapitányságon 2019. január 9-én gyanúsítottként hallgatták ki, aki beismerte tettét.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Vásárosnaményi Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az iratokat a napokban átadta az ügyészségnek.

 

<< Vissza az előző oldalra