Szabálytalan előzések a ködben

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Továbbra is az előzési tilalom érvényre juttatása a cél az M7-es autópálya somogyi szakaszán.

Hajnalban és a kora reggeli órákban egyre gyakrabban és egyre intenzívebben fordul elő köd, a páralecsapódás miatt pedig egyes szakaszok csúszósabbá válhatnak, emiatt fokozott elővigyázatossággal kell közlekedni. Célszerű lassabban, nagyobb követési távolságot hagyva vezetni, és rendesen kivilágítani a járművet. Fontos a követési távolság növelése, ködben nehezebb megbecsülni a biztonságos követési távolságot. Ilyen időjárási körülmények között lehetőleg tartózkodjunk az előzéstől, továbbá ismételten felhívjuk a járművezetők figyelmét, hogy tilos előzni az azonos irányú forgalom számára két forgalmi sávval rendelkező autópályán és autóúton 6 óra és 22 óra között - a 7500 kilogrammot - meghaladó megengedett legnagyobb össztömegű tehergépkocsival, vontatóval, valamint e járműből és pótkocsiból álló járműszerelvénnyel!

 

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Rendészeti Igazgatóság Közlekedésrendészeti Osztályának munkatársai 2018. január 8-án 8 óra és 15 óra között közúti ellenőrzéseket hajtottak végre az M7-es autópálya Somogy megyei szakaszán. Az intézkedés elsősorban a nehéz tehergépkocsik előzési tilalmának ellenőrzésére irányult. Az ellenőrzés időszakában a rendőrök szabálytalan előzés miatt összesen kilenc járművezetővel szemben szabtak ki helyszíni bírságot, továbbá - a gyorsított szabálysértési eljárás lefolytatása céljából - egy külföldi gépkocsivezetőt állítottak elő.

<< Vissza az előző oldalra