Személyi sérüléses baleset miatt riasztották a marcali rendőröket

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vezetői engedély nélkül, a kijárási korlátozást megszegve okozott balesetet egy helyi fiatal.

A Marcali Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya eljárást indított egy 16 éves helyi lakossal szemben. Az ügy adatai alapján a fiatal sofőr 2020. március 28-án este marcali belvárosában közlekedett, amikor egy kanyarban elveszítette uralmát a jármű felett, és betonhídnak ütközött. A baleset következtében a jármű vezetője és két, szintén fiatalkorú utasa is megsérült.

A helyszínre érkező rendőrök megállapították, a jármű tulajdonosa annak ellenére engedélyezte az autó használatát, hogy tudta, a fiatalok közül senki sem rendelkezik vezetői engedéllyel. Az ellenőrzés során a sofőr és utasai is elmondták, hogy különösebb indok nélkül, csak a maguk szórakoztatására indultak el autózni. Az egyenruhások a jármű tulajdonosával szemben engedély nélküli vezetés, a sofőrrel szemben engedély nélküli vezetés és a közúti közlekedés rendjének megzavarása, valamint mindhárom fiatalkorúval szemben a kijárási korlátozás megszegése szabálysértések miatt indítottak eljárást.

<< Vissza az előző oldalra