Tájékoztató

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
ORFK Kommunikációs Szolgálat

A külföldön elkövetett szabálysértések alapján kirótt pénzbírság végrehajtásáról.

A szabálysértési jogsegélyről szóló 2007. évi XXXVI. törvényben (a továbbiakban: Szjst.) szabályozott végrehajtási jogsegély teszi lehetővé a másik tagállam hatáskörrel rendelkező hatósága által hozott (kibocsátó állam) pénzbírságot kiszabó jogerős határozat végrehajtásának átvételét, amelyet magyar állampolgárral szemben állapítottak meg. Az eljárás jogalapja a kölcsönös elismerés elvének a pénzbüntetésekre való alkalmazásáról szóló 2005/214/IB tanácsi Kerethatározat (a továbbiakban: Kerethatározat), amelynek rendelkezéseit az Szjst. ültette át a hazai jogrendszerbe. A Kerethatározat kiterjed a közúti közlekedési szabályok megsértése miatt kiszabott pénzbüntetésekre is.

 

Az Szjst. 2018. január 1-jétől hatályos módosítása kibővítette az átvehető és végrehajtható – Európai Unió tagállamaitól érkező – pénzbírságot kiszabó jogerős határozatok körét. A korábbi szabálysértésekre vonatkozó rendelkezésekkel szemben – az átadott külföldi határozat akkor is végrehajtható, ha a határozat alapjául szolgáló cselekmény a magyar jogszabályok szerint közigazgatási bírsággal sújtandó közlekedési szabályszegésnek minősül [Szjst. 27. § (1a) bekezdés]. Az Szjst. 27. § (1b) bekezdésének a) alpontja értelmében a jogi személlyel szemben kiszabott pénzbírság végrehajtására is intézkedni kell.

 

A pénzbírságot kiszabó jogerős szabálysértési határozat végrehajtásának átvételére, illetve átadására jogosult központi hatóság kijelöléséről és a formanyomtatvány tanúsítványról szóló 36/2007. (VII. 4.) IRM rendelet 1. §-a az Országos Rendőr-főkapitányságot (a továbbiakban: központi hatóság)  jelöli ki a pénzbírságot kiszabó jogerős szabálysértési határozat átvételére, illetve átadására hatáskörrel rendelkező hatóságként. A pénzösszeget kiszabó határozat végrehajtásának átvételére – az Szjst.-ben foglalt egyéb kritériumok teljesülése esetén – akkor kerül sor, ha az elkövető a külföldi hatóság által kiszabott bírságot önként nem fizeti meg és a szabálysértés elkövetője Magyarországon lakóhellyel, tartózkodási hellyel vagy vagyonnal, illetve jövedelemmel rendelkezik.

 

A központi hatóság a határozat átvételének törvényi feltételeit hivatalból vizsgálja, azonban – a kölcsönös elismerés elvével összhangban – nincs lehetősége a végrehajtás alapjául szolgáló, más tagállamban folytatott eljárás felülvizsgálatára. A Kerethatározat meghatározza, hogy a külföldi hatóság olyan ügyet adhat át végrehajtásra, amelyről megállapította, hogy a határozat jogerőre emelkedett, önkéntes befizetés pedig nem történt.

 

A kiszabott pénzbírság elismeréséről és végrehajtásra történő átvételéről a központi hatóság határozattal dönt, amelyet végrehajtás céljából megküld az elkövető lakóhelye szerint illetékes általános szabálysértési hatóságnak (járási hivatal, Budapesten a kerületi hivatal, a továbbiakban: hivatal). Az Szjst. 30. § (4) bekezdése alapján a hivatal az elkövető részére a pénzbírság és eljárási költség megfizetésére harminc napos határidőt biztosít.

 

Amennyiben a magyarországi lakóhellyel rendelkező gépjárműtulajdonos más uniós tagállamból közlekedési szabálysértés elkövetése miatti bírságról kap tájékoztatást és a döntéssel nem ért egyet, indokolt, hogy a rendelkezésre álló időn belül nyújtson be írásban jogorvoslati kérelmet a bírságot kiszabó külföldi hatósághoz, melyhez csatolja az esetleges bizonyítékokat is. Az eljárás e szakaszában a pénzbírság végrehajtásra történő átadása még nem történik meg.

 

A gyakorlatban, ha a megbírságolt személy nem küld írásos kifogást a bírság ellen a külföldi hatóságnak – bár vitatja az abban foglaltakat, mert nem követte el a terhére rótt szabálysértést, vagy a tulajdonát képező gépjárművel nem is járt a bírságot kiszabó tagállamban – és önként sem fizeti meg a bírságot, a hatóság a Kerethatározat rendelkezéseinek megfelelően a jogerős pénzbírságot átadhatja végrehajtásra a magyar központi hatóságnak.

 

A központi hatóság bírság végrehajtásáról szóló döntése ellen nincs helye jogorvoslatnak. Ezekben az esetekben a bírságot kifogásoló beadványt a központi hatóság kivizsgálás céljából továbbítja az azt kiszabó külföldi hatóságnak. A külföldi hatóság saját hatáskörben intézkedhet az általa kiszabott bírság végrehajtásának visszavonásáról. E körben azonban már szűkebb a megbírságolt személy jogorvoslati lehetősége, mert a külföldi hatóság az ügyet érdemben már elbírálta és megállapította, hogy az általa folytatott eljárásban a megbírságolt személy nem élt a jogorvoslati jogával, mellyel a döntése jogerőssé, illetve végrehajthatóvá vált.

 

Kérjük, hogy a fentiekre fokozott figyelmet fordítani szíveskedjenek!

<< Vissza az előző oldalra