Zebrán gázolt

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt indult büntetőeljárás egy 30 éves pápai férfival szemben, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság befejezte az ügyben folytatott vizsgálatot.

Az eljárás adatai alapján 2018. augusztus 7-én 12 óra 6 perckor egy 30 éves pápai lakos személygépkocsival közlekedett Pápán, a Korona utcában, a Korvin utca irányából a Fapiac tér irányába. Haladása során a Gyurátz Ferenc utca kereszteződésénél lévő kijelölt gyalogos-átkelőhelynél nem biztosított elsőbbséget a neki jobbról áthaladó idős nőnek, és járműve elejével elütötte. A baleset következtében a gyalogos olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy kórházba szállítása után életét vesztette. A 30 éves pápai sofőrt halálos közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az ügyben keletkezett iratokat átadta az illetékes ügyészségnek.

baleset

<< Vissza az előző oldalra