Életet mentett a körzeti megbízott Győrladaméron

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Leállt a légzése egy 83 éves asszonynak, de az időben megkezdett elsősegély eredményre vezetett.

Győrladaméron élő idős asszony hozzátartozói kértek rendőri segítséget 2020. szeptember 19-én 10 óra körül, mivel a krónikus betegségekben szenvedő hölgy lakásába - a belülről bezárt biztonsági ajtón keresztül - nem tudtak bejutni. A helyszínre érkező Németh Kálmán rendőr főtörzsőrmester - a Győri Rendőrkapitányság körzeti megbízottja - az ablakon lévő redőnyt feltolva észlelte, hogy a beteg magatehetetlenül fekszik az ágyában.

Nyilvánvalóan haladéktalan segítségre volt szükség, ezért az egyenruhás az egyik ablak üvegét a rendőrbotja segítségével betörte és bemászott a lakásba. A 83 éves asszony addigra már eszméletét vesztette, majd néhány másodperc múlva a légzése is leállt. A rendőr azonnal szabaddá tette a magatehetetlen nő légútjait, majd megkezdte az elsősegélynyújtást, amelynek eredményeként a beteg kisvártatva újra elkezdett lélegezni.

A főtörzsőrmester a mentők kiérkezéséig – további segítségnyújtásra készen - figyelemmel kísérte az asszony állapotát, majd a mentőszolgálat helyszínre érkező munkatársainak további ellátásra átadta a beteget.

<< Vissza az előző oldalra