Értékesítés közben buktak le

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Négy férfit és egy nőt állítottak elő a jánossomorjai rendőrök, miközben értékesíteni akarták az akkumulátorokat.

A jánossomorjai körzeti megbízottak 2014. október 30-án 12 órakor egy helyi fémhulladék telephelyre mentek, mert arról szereztek információt, hogy ott egy csoport lopott akkumulátorokat akar értékesíteni.

A rendőrök a telephelyre kiérkezve igazoltattak négy férfit és egy nőt, majd megállapították, hogy az általuk eladni kíván akkumulátorokat 2014. október 29-én a községből különböző helyszínekről tulajdonították el. A készülékek közül egyet egy helyi bolt udvarán parkoló kisbuszból, kettőt a község egyik utcájában leállított autóbuszból, két akkumulátort egy jánossomorjai telephelyen leparkolt mezőgazdasági munkagépekből loptak el.

A telephelyen az akkumulátorokat az egyenruhások lefoglalták, majd a férfiakat és a nőt előállították. A rendőrkapitányságon a nyomozók Sz. Dávid, L. Anton, G. Ferenc jánossomorjai lakosokat gyanúsítottként kihallgatták ki, akik a bűncselekmények elkövetését elismerték.

A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság a három férfi ellen lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást.

 

<< Vissza az előző oldalra