Ismét tiszavirágzás

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kérészek táncában ezrek gyönyörködnek évente. A vízirendőrök a társszervek munkatársaival közösen rendszeresen ellenőrzik a Tiszát, annak érdekében, hogy ez a Magyarországon is ritka állatfaj megmaradjon a következő generációnak.

A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság a korábbi évekhez hasonlóan 2017 évben, kiemelt figyelmet fordít a Tisza-folyó élővilágának védelmére, különösen a védett fajokra.

 

Hazánk egyik védett rovarfaja a „tiszavirág”, azaz a kérész. E faj napjainkra csak a Tiszán, illetve egy-két mellékfolyóján – főként a Kőrösön – lelhető fel. Fokozott veszélyt jelent rájuk, hogy horgászás céljából elpusztítják az egyedeket.

 

  • A jogszabály a tiszavirág természetvédelmi értékét 10.000 forintban állapította meg egyedenként. A természet védelméről szóló törvény alapján tilos a védett állatfajok egyedének elpusztítása. Engedély szükséges az egyedeinek gyűjtéséhez, befogásához, elejtéséhez és birtokban tartásához is.

 

  • Aki a védett rovar egyedét elpusztítja, az szabálysértést követ el, amely százötvenezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható.

 

  • Ha az elkövető a rovarok telepét károsítja meg, vagy ha jelentős mennyiségű egyedet gyűjt össze, akkor természetkárosítás bűncselekményt is elkövethet. Természetkárosítás miatt kell felelnie annak is, aki a rajzásba kisgéphajóval szándékosan belehajt, és megzavarja, elpusztítja a kérészeket.

 

Ezen cselekmények megelőzése érdekében a Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság állománya a természetvédelmi őrökkel, a polgárőrség vízi tagozatával és a halászati őrökkel együttműködve folyamatosan és visszatérően ellenőrzik a rendőrkapitányság illetékességi területét.

 

<< Vissza az előző oldalra