Mobiltelefont és pulóvert akartak eltulajdonítani

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A győri rendőrök három férfit állítottak elő lopás gyanújával az elmúlt 24 órában.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletére 2014. október 28-án 21 óra 30 perckor bolti lopásról érkezett bejelentés az egyik győri bevásárlóközpont műszaki boltjából.

A kiérkező rendőrök az üzletben igazoltatták B. Csaba budapesti lakost és R. Costel külföldi állampolgárt. A két férfi ellenőrzését követően az egyenruhások megállapították, hogy a 27 éves budapesti fiatalember úgy akart eltulajdonítani egy mobiltelefont az üzletből, hogy arról egy harapófogóval eltávolította az áruvédelmi eszközt. Míg a biztonsági berendezést megrongálta és a műszaki cikket a ruházata alá rejtette, 33 éves társa vele együttműködve a biztonsági szolgálatot figyelte. A telefonnal távozni akaró fiatalembereket a kamerarendszer felvételei alapján a biztonsági szolgálat tetten érte.

A rendőrök a két férfit lopás vétség elkövetésének gyanújával előállították a Győri Rendőrkapitányságra.

A győri rendőrök 2014. október 28-án 13 óra 5 perckor egy bevásárlóközpont ruházati üzletében igazoltattak egy soproni fiatalkorút. A fiatalember ollóval vágta le az egyik pulóverről az elektronikus védelmi eszközt, majd a terméket a ruházata alá rejtve próbált meg fizetés nélkül távozni, de a biztonsági őr visszatartotta.

Az egyenruhások a 15 éves fiatalt a Győri Rendőrkapitányságra előállították és ellene lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt kezdeményeztek büntetőeljárást.

<< Vissza az előző oldalra