Segítő állampolgárok és rendőrök közös sikere

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Nyíregyháza határában fogott össze egy házaspár és három barabási rendőr egy balesetet szenvedett nő megmentésére.

A Barabási Határrendészeti Kirendeltség munkatársai szolgálati gépkocsival Nyíregyházáról tartottak Nagykálló irányába 2020. szeptember 20-án éjjel. A megyeszékhelyet alig elhagyták, amikor a 4911-es számú út 5. kilométerszelvényében az útszélen egy elakadásjelzőjét működtető gépkocsira figyeltek fel, illetve a mellett álló férfira és nőre, akik segítségért integettek feléjük. A három rendőr megállt, és akkor látták csak meg, hogy az út menti árokban egy gépkocsi van a tetejére borulva. A rendőrök a segítő szándékú házaspárral együttműködve, azonnal a bajba jutott sofőr segítségére siettek. A járművezető, aki egyedül utazott a gépkocsiban a baleset következtében úgy beszorult az utastérben, hogy mozdulni sem tudott. A fiatal nő kétségbeesetten kérte a segítséget, de ahhoz, hogy kiszabadítsák, az autót meg kellett emelni. Gerzsenyi Gábor r. törzszászlós, Koncz Gergő r. törzsőrmester és Heüsz István r. őrmester a házaspár férfi tagjával közösen emeltek annyit a járművön, hogy az ajtót kifeszítsék, és a sérültet a szorult helyzetéből kiszabadítsák. A nőt végül a jobb hátsó, betört szélvédőn át kivették a gépkocsiból, és átadták az házaspár hölgy tagja által időközben értesített mentőszolgálat munkatársainak, akik kórházba vitték.  

<< Vissza az előző oldalra