Tűzből mentettek

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A bajai járőrök egy égő lakásból mentettek ki egy 86 éves idős asszonyt.

Lakástűz miatt érkezett bejelentés a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2018. november 1-én 10 óra 34 perckor. A bajai társasházhoz néhány per alatt meg is érkeztek a helyi járőrök, akiket az udvaron tartózkodók arról tájékoztattak, hogy az egyik lakásban egy nő még bent tartózkodik.

Az egyenruhások bementek a lakásba, ahol látták, hogy az idős asszony próbálja eloltani a tűzet. A 86 éves nő a rendőrök felszólítására sem akarta elhagyni az égő lakást, ezért őt a járőrök közrefogták, és a kezénél fogva kivezették az épületből.

Eközben a tűzoltók is a helyszínre érkeztek, akik a tüzet eloltották.

<< Vissza az előző oldalra