A számok magukért beszélnek

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Siófok közbiztonsága kiegyensúlyozott és szélsőségektől mentes.

Az elmúlt időszakban több médiatartalom-szolgáltató állította cikkeiben, hogy Siófok élhetetlen a Petőfi sétányon tapasztalható jogsértések miatt.

Az igazság ezzel szemben az, hogy a hivatalos statisztikai adatok alapján évek óta javul a közbiztonság, egyre kevesebb bűncselekmény történik. A Petőfi sétányon június 1. és augusztus 11. között 2016-ban 74 bűncselekményt regisztráltak, míg idén 26-ot, melyből 13 esetben már rendőrkézre került az elkövető. A fenti időszakban ráadásul a 72 napból 48 olyan nap volt, amikor egyáltalán nem történt bűncselekmény.

Tény, hogy az idegenforgalmi szezonban a város lakossága a többszörösére duzzad, megnövekedett látogatói létszám és éjszakába nyúló rendezvények jellemzik a sétányt és környékét. A rendőrség az évnek ebben az időszakában megerősített létszámmal van jelen, és az önkormányzattal, társszervekkel, polgárőrséggel szorosan együttműködve hajtja végre feladatait.

A sétány biztonsága kapcsán a rendőrség az érintettek bevonásával rendszeresen egyeztető tárgyalásokat folytat, az együttműködés napi szintű, folyamatos. Ezeken az értekezleten a részt vevők felől az újságcikkekben említett panasz nem merült fel.

Siófok és a Petőfi sétány közbiztonsága továbbra is kiegyensúlyozott és szélsőségektől mentes.

<< Vissza az előző oldalra