Áldozatvédelmi szakmai konferencia a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányságon

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Előadások a kapcsolati erőszak, és a gyermekek sérelmére elkövetett bűncselekmények témakörében.

A nők elleni erőszak megszüntetésének, és a gyermekek jogainak világnapja aktualitásából 2019. november 7-én áldozatvédelmi szakmai konferenciát szerveztek a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai.

Molnár Gábor r. ezredes, megyei rendőrfőkapitány a rendezvény megnyitóján hangsúlyozta az áldozatközpontú modell bevezetésének fontosságát, mely által az áldozatvédelmi munka szakszerűbbé és hatékonyabbá vált Somogy megyében.

A szakmai napra meghívott előadók a kapcsolati erőszak és a gyermekek sérelmére elkövetett bűncselekmények témakörében - azt áldozati oldalról megközelítve -, a megelőzési és beavatkozási lehetőségek fontosságát kiemelve hívták fel a jelenlévő rendőrök illetve társszervek képviselői figyelmét az áldozatoknak nyújtott segítség jelentőségére.

Bíró Dániel, a kaposvári Borostyánvirág Anyaotthon vezetője a megyei krízisellátásról, a védett ház szerepéről, és az alapítvány által biztosított szolgáltatásokról beszélt.
Bíró Dániel, a kaposvári Borostyánvirág Anyaotthon vezetője a megyei krízisellátásról, a védett ház szerepéről, és az alapítvány által biztosított szolgáltatásokról beszélt.
„Miért nem hagyja ott?” A kapcsolati erőszakkal összefüggő, leggyakrabban felmerülő kérdésére segített megtalálni a választ Kitanics Márk igazságügyi pszichológus szakértő.
„Miért nem hagyja ott?” A kapcsolati erőszakkal összefüggő, leggyakrabban felmerülő kérdésre segített megtalálni a választ Kitanics Márk igazságügyi pszichológus szakértő.
Dr. Szabó Judit, az Országos Kriminológiai Intézet tudományos főmunkatársa kihangsúlyozta, hogy a 12. életévét be nem töltött személyek sérelmére elkövetett szexuális erőszak elkövetése esetén kiemelten fontos a terápiás célú segítségnyújtás is.
Dr. Szabó Judit, az Országos Kriminológiai Intézet tudományos főmunkatársa hangsúlyozta, hogy a 12. életévét be nem töltött személyek sérelmére elkövetett szexuális erőszak elkövetése esetén kiemelten fontos a terápiás célú segítségnyújtás is.
Dr. Berdál Valéria, gyermekjogi képviselő előadásában a gondoskodásban részesülő gyermekek jogairól, a képviselő feladatairól, és az együttműködés lehetőségeiről beszélt.
Dr. Berdál Valéria, gyermekjogi képviselő előadásában a gondoskodásban részesülő gyermekek jogairól, a képviselő feladatairól, és az együttműködés lehetőségeiről beszélt.

 

<< Vissza az előző oldalra