Bonyhádon értekeztek

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Járási Közbiztonsági Egyeztető Fórumot szerveztek a városi rendőrkapitányságon, melyre a körzetben levő települések, valamint a térségben működő szervezetek vezetői is meghívást kaptak.

A Bonyhádi Rendőrkapitányságon tartották meg a napokban a város és a környező települések vezetői, valamint a rendőrséggel együttműködő szervezetek képviselői számára a Járási Közbiztonsági Egyeztető Fórumot. A rendezvényen részt vett Szabó Csaba r. dandártábornok, megyei rendőrfőkapitány, valamint az önkormányzatok, a kormányhivatal, az oktatási intézmények, a helyi polgárőr egyesületek képviselői is.  

kép

Megyeri Zsolt r. alezredes rendőrkapitány köszöntötte a résztvevőket, majd ismertette a járás 2022-es év első tíz hónapjának bűnügyi-, közbiztonsági- és közlekedési helyzetét. Ezt követően a jelenlévőkkel a településeken felmerülő kérdéseket beszélték meg. Az egyeztetésen olyan probléma nem merült fel, ami a lakosság szubjektív közbiztonság érzetét rontaná.

Megyeri Zsolt r. alezredes, a kapitányság vezetése és munkatársai nevében megköszönte a  járás településein működő polgárőr egyesületek, civil szervezetek, egyesületek és önkormányzatok aktív munkáját. Biztosította őket arról, hogy együttműködésükre és a közös munkára továbbra is számítanak.         

<< Vissza az előző oldalra