Évértékelő Somogy megyében

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Molnár Gábor r. ezredes, megyei rendőrfőkapitány értékelte a főkapitányság 2018. évi tevékenységét.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság 2019. március 13-án tartotta évértékelő értekezletét, ahol Molnár Gábor r. ezredes bemutatta a rendőr-főkapitányság tavalyi évi munkáját és részletesen ismertette a megye közbiztonsági helyzetéről szóló adatokat. Kiemelte, hogy a főkapitányság illetékességi területén 2010 óta jelentősen csökkent a regisztrált bűncselekmények száma, a lakosság szubjektív közbiztonságérzetét befolyásoló, közterületi jogsértések száma mérséklődött, a nyomozáseredményességi mutató tovább növekedett. Végezetül megköszönte az érintett személyi állomány példás szolgálatteljesítését, valamint az együttműködők támogatását, illetve a velük történő folyamatos kapcsolattartást, amely elengedhetetlen a hatékony együttműködés érdekében.

Az állománygyűlés elöljárója Kovács István r. vezérőrnagy, rendőrségi főtanácsos, gazdasági országos rendőrfőkapitány-helyettes volt, aki az elmúlt év értékelésén túl ismertette és meghatározta az idei év feladatait.

<< Vissza az előző oldalra