Közlekedésbiztonsági koncert óvodásoknak a gyermeknap jegyében

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

„A piros az tilos…” megtanulták a regulát és már slágerként énekelték az óvodások. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Balesetmegelőzési Bizottság a gyermeknap jegyében közlekedésbiztonsági koncertet szervezett a miskolci Mesevár Óvodában.

A 2018. május 28-án megtartott közlekedésbiztonsági koncertet „Robot Robi” nyitotta meg, majd a „Tappancs Hangok” formáció ősbemutatója következett. Horváth Richárd r. törzsőrmester a Miskolci Rendőrkapitányság Diósgyőri Rendőrőrsének munkatársa, Döme Roland zenésztársával együtt írták „A piros az tilos” című számot, amit a gyerekek az előadás végére már slágerként énekeltek. Ezt követően Béres Ferenc r. főtőrzszászlós, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Forgalomellenőrző Alosztály munkatársa mutatta be a gyermekeknek, hogy miről és hogyan ismerhetők fel a rendőrök.

A bemutatót követően újra a „Tappancs Hangok” mozgatták meg a kicsiket. A bűnmegelőzési osztály munkatársa pedig kerekasztal foglalkozást tartott a „fokozott” érdeklődést mutató ovisoknak. Végül a rendőrautó és rendőrmotorok bemutatója következett, a lehetőséggel nem csak a gyerekek éltek, hanem az óvónők is motorra pattantak.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Balesetmegelőzési Bizottság minden óvodást megajándékozott, az óvoda pedig 30 láthatósági mellényt kapott, hogy a kiscsoportos kirándulásokon minden csöppség jól látható legyen.

<< Vissza az előző oldalra