Megmutatták, mit tudnak

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság Területi Kisebbségi Kapcsolattartó Munkacsoportja a Somogy- és a Baranya vármegyei rendőrökkel közösen szervezett regionális Ki mit tudot hátrányos helyzetű gyerekeknek.

Tolna vármegyében a nemzetiségek, különösen a cigányság képviselői és a rendőrség kapcsolata példaértékű. Számos közös rendezvényt szerveztek az elmúlt években, így több Ki mit tudot is. Az idei évben fogalmazódott meg a gondolat először, hogy a kulturális programot regionális szintűre bővítsék.

Bogyiszló adott otthont 2023. december 16-án az első alkalommal megszervezett regionális Ki mit tudnak. Három vármegyéből – Tolnából, Baranyából és Somogyból – érkeztek tehetséges gyerekek és kísérőik, közel százan a tolnai kistelepülésre. A kulturális versenyre négy kategóriában - zene, ének, tánc és próza - lehetett jelentkezni hátrányos helyzetű fiataloknak. A megmérettetésre kategóriánként hat-hat produkcióval készültek a gyerekek. A napot Szabó Zoltán r. ezredes, a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettese és Pongó Ignác az Országos Cigány Önkormányzat Tolna vármegyei képviselője nyitotta meg. A zsűriben rendőrök, romológus, tanár és zenepedagógus is helyet foglalt, így több szemszögből is tudták értékelni a produkciókat. A zsűri elnöke Mihalovics Zsolt zenepedagógus, a bogyiszlói általános iskola tanára volt.   

kép
A képen a zsűri tagjai balról jobbra: Mihalovics Zsolt, Kun Attila, Farkas Mária, Jaksáné Pongó Anita, Szücsi-Faragó Julianna

A nap fénypontja talán az volt, hogy Oláh Gergő, a 2012-es X-faktor győztese is tiszteletét tette a rendezvényen. Gergő néhány versenyszámot maga értékelt, majd előbb egy motivációs beszédet tartott, végül egy kisebb koncerttel is előrukkolt a résztvevőknek.

kép

A nap folyamán mindenki nagyon jól érezte magát, és természetesen senki sem tért haza üres kézzel. A zsűri kategóriánként győzteseket hirdetett, helyezéseket és különdíjakat is kiosztott, és azok is értékes borítékokkal térhettek haza, akik ezúttal nem értek el helyezéseket.

kép
A képen a próza kategória győztese Jaksa Zsombor veszi át a díjat a TKKM képviselőjétől Zsiga Péter r. őrnagytól

 

<< Vissza az előző oldalra