Megyei Média Díj 2018

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Tizedik alkalommal adták át a Megyei Média Díjat Szolnokon.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság 2019. január 31-én sajtóreggelire invitálta a megyei médiatartalom-szolgáltatók azon képviselőit, akik 2018. évben a rendőrséggel való korrekt együttműködésük során hiteles tájékoztatást adtak a megye lakosságának.

Dr. Urbán Zoltán rendőr dandártábornok, megyei rendőrfőkapitány – a kötetlen beszélgetés előtt – Bodnár Csabának, a vidék.ma internetes hírportál főszerkesztőjének adta át a 2009. évben alapított és évente adományozható Megyei Média Díjat.

Bodnár Csaba a sajtós és tömegkommunikációs tevékenységben, illetve a korszerű és hiteles rendőrségi kép kialakításában és terjesztésében tanúsított kiemelkedő tevékenységéért, az állampolgárok megfelelő tájékoztatása érdekében kifejtett magas színvonalú közreműködéséért vehette át az oklevelet és a dísztárgyat. Az újságíró több megelőzési témában nyújtott segítséget a megyei rendőr-főkapitányságnak. Többek között annak a baleset-megelőzési projektnek is életre hívója volt, amelynek kapcsán elkészült a „Mese a halálról az élőknek” elnevezésű videós anyag is, amelyet már több mint 38 ezren tekintettek meg.

 

<< Vissza az előző oldalra