Néhány órán belül megtalálták

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Tamási Rendőrkapitányság munkatársai a Szekszárdi Kutató-Mentő Egyesülettel, az értényi, a magyarkeszi és a nagykónyi polgárőrökkel közösen végzett kutatás eredményeként találták meg a tegnap délután eltűnt budapesti nőt.

A rendőrségre 2019. augusztus 7-én a késő délutáni órákban érkezett állampolgári bejelentés, miszerint egy 42 éves budapesti nő Nagykónyi térségében kiszállt a család autójából, és ismeretlen helyre távozott. Ezt követően életjelet nem adott magáról. A tamási rendőrök nagy erőkkel vonultak a asszony keresésére. A kutatásban, nagy létszámban részt vettek a nagykónyi, az értényi és a magyarkeszi polgárőrök, valamint a Szekszárdi Kutató-Mentő Egyesület tagjai is. Az összehangolt keresés eredményeként – melyben az egyesület Mancs nevű mentőkutyája és egy drón is részt vett – néhány órán belül, pár kilométerre az eltűnés helyszínétől megtalálták a 42 éves nőt, akit a mentők az éjszakai órákban kórházba szállítottak.

kép
A képen: a Szekszárdi Kutató-Mentő Egyesület kutatásba bevont drónja.

(Képünkön: a kutatásba bevont Mancs nevű kutya látható)  

<< Vissza az előző oldalra