Nyílt nap a Veszprémi Rendőrkapitányságon

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Pályaválasztás előtt álló fiatalok ismerkedhettek meg a rendőri hivatással.

A Veszprémi Szakképzési Centrum Táncsics Mihály Technikum diákjai látogattak el a helyi rendőrkapitányságra, a 2022. január 12-én megrendezett nyílt napra. A látogatókat Szűcs Erika rendőr alezredes, a Veszprémi Rendőrkapitányság hivatalvezetője köszöntötte. A diákoknak lehetőségük nyílt megtekinteni a rendőrök szolgálati felszereléseit és gépjárműveit. Ezenkívül közelebbről is bepillantást nyerhettek a bűnügyi technikusok és a közrendvédelmi szakterület munkájába. A Veszprémi Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Technikai Osztály vezetőjének előadását interaktív foglalkozás követte, melynek során a diákok maguk is kipróbálhatták a nyomkutatás és –rögzítés technikáit, eszközeit. A fiatalok ezután Takács Krisztián rendőr zászlós és nyomkövető szolgálati kutyája, Gomez bemutatóját nézhették meg. A Közrendvédelmi Osztály munkatársai pedig intézkedéstaktikai foglalkozást tartottak a tanulók bevonásával, amelyet fegyvertechnikai bemutató követett.

A nyílt nap célja az volt, hogy a fiatalok megismerhessék a rendőrség szervezeti felépítését, valamint felvilágosítást kapjanak a rendészeti szakgimnáziumi képzésre történő jelentkezés feltételeiről, továbbá a bűnügyi és a rendészeti szakterületen történő munkavégzésről. 

 

<< Vissza az előző oldalra