Önkormányzati beszámolók

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Veszprémi és a Balatonalmádi Rendőrkapitányság vezetői számoltak be a 2017. évben elvégzett feladatokról a helyi önkormányzatok képviselői előtt.

Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2018. április 26-án tartott ülést. A tanácskozáson a Veszprémi Rendőrkapitányság 2017. évi tevékenységéről szóló beszámolóban Dr. Ipsits Csaba rendőr ezredes, kapitányságvezető ismertette a város bűnügyi és közbiztonsági helyzetét, a jellemző tendenciákat, az elvégzett szakmai munkát és az ezáltal elért eredményeket.

Ezt követően dr. Tarcsa Csaba rendőr dandártábornok, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője beszélt a rendőrség célkitűzéseiről és a főkapitányság előtt álló feladatokról, majd megköszönte az önkormányzattal való szoros együttműködést.

Az ülés végén a közgyűlés jelenlévő tizenöt tagja egyhangú igen szavazattal fogadta el a kapitányságvezető beszámolóját.

Dr. Linczmayer László rendőr alezredes, a Balatonalmádi Rendőrkapitányság vezetője is 2018. április 26-án számolt be Balatonalmádi közbiztonsági és bűnügyi helyzetéről, a 2017. évben végrehajtott feladatokról, az elért eredményekről, illetve a közrend megerősítése érdekében - az egyéb rendészeti feladatokat ellátó szervekkel együtt teljesített - szolgálatokról.

A beszámolót követően a kapitányságvezető és Pogány Péter rendőr ezredes, Veszprém megye bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettese válaszolt a feltett kérdésekre és felvetésekre.

A képviselő testület jelenlévő hét tagja egyhangúan elfogadta a beszámolót.

önkormányzati beszámoló

 

 

<< Vissza az előző oldalra