PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A Budapesti Rendőr-főkapitányság pályázatot hirdet a középfokú oktatás intézmények első, második vagy harmadik évfolyamán tanuló roma származású fiatalok tanulmányai eredményes befejezésének elősegítésére és a rendőri pálya választásának ösztönzésére Budapesten a 2023/2024. tanévre.

 

Pályázati feltételek

 

Pályázatot azok a roma származású fiatalok nyújthatnak be, akik középfokú köznevelési intézmények nappali tagozatán első, második vagy harmadik évfolyamán tanulnak, évismétlésre semmilyen tantárgyból nem kötelezettek, és a pályázat benyújtásának évében elért, év végi tanulmányi átlageredményük legalább 3,00. A pályázónak a fentiek mellett a pályázat benyújtásakor az alábbi feltételeknek kell eleget tennie:

a)   magyar állampolgárság;

b)   magyarországi állandó lakóhely;

c)   büntetlen előélet;

d) valamely rendészeti szakközépiskolába vagy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karára való, a középfokú köznevelési intézmény elvégzését követő jelentkezés, a hivatásos szolgálati jogviszony létesítéséhez szükséges tanulmányi és vizsgakötelezettségek teljesítésének, valamint ezt követően a hivatásos szolgálati jogviszony létesítésének vállalása;

e)   szakiskolai tanulók esetében az érettségi megszerzésének, és a tanulmányok ennek megfelelő - a szakiskolai tanulmányok befejezését követő tanévben történő - folytatásának vállalása;

f)   kifogástalan életvitel és jó hírnév a pályázó vonatkozásában; a pályázó hozzátartozóinak és a vele egy háztartásban élőknek az életvitele pedig a szolgálat törvényes és befolyástól mentes ellátását nem veszélyezteti;

g)   egészségügyi, pszichikai és fizikai alkalmasság, az alkalmasság pályázat elbírálása során történő, valamint a támogatás időtartama alatti megállapításához szükséges vizsgálatok írásban történő vállalása;

h)   írásbeli hozzájárulás a személyes – köztük különleges - adatoknak a cigány származású fiatalok rendőrré válásának elősegítése érdekében a Rendőrség által biztosított támogatási rendszer létrehozásáról, valamint a rendőri szervek ezzel kapcsolatos feladatairól szóló ORFK utasításban foglaltak szerinti kezeléséhez, valamint ahhoz, hogy e követelményeknek való megfelelés megállapítása érdekében a pályázó lakó- és családi körülményeit, továbbá a korábbi büntetéseire vonatkozó adatokat előzetesen, és a támogatási szerződés hatályának tartama alatt a Rendőrség bármikor megvizsgálhatja.

i)   írásbeli nyilatkozat roma származásáról.

 

A támogatás formája, mértéke

 

A pályázatot elnyerők számára a támogatást a rendőr-főkapitányságok biztosítják saját költségvetésük terhére, a középfokú köznevelési intézményben folytatott tanulmányok hátralévő idejére az alábbiak szerint:

a)   számla vagy egyéb igazolás alapján a diákotthoni vagy kollégiumi szállásköltség, és a menzai ellátás költségeinek teljes körű térítésével;

b)    tanévenként  - számla alapján, személyenként legfeljebb nettó 25.000 forint értékben - ruházkodási segéllyel;

c)   tanszersegéllyel (a tankönyvek költségeinek számla alapján történő, teljes mértékű térítésével, az egyéb taneszközök esetében pedig - ugyancsak számla alapján - tanévenként és személyenként legfeljebb nettó 4500 forint értékhatárig);

d)  az előző félév végi tanulmányi eredmény függvényében a tanév alatt, havi rendszerességgel folyósított pénzbeni juttatással:

 - 3,00-3,50 tanulmányi átlag esetén

 nettó 2000 forint/hónap,

 - 3,51-4,00 tanulmányi átlag esetén

 nettó 3000 forint/hónap,

 - 4,01-4,50 tanulmányi átlag esetén

 nettó 4000 forint/hónap,

 - 4,51-5,00 tanulmányi átlag esetén

 nettó 5000 forint/hónap összegben

e)   kitűnő tanulmányi átlag esetén egy szakmai nap eltöltésére nyílik lehetőség valamely, területileg illetékes rendészeti szakközépiskolában.

 

Egyéb tudnivalók

 

A pályázatot 2023. június 30-ig kell a Budapest Rendőr-főkapitányság vezetőjének megküldeni.

 

A magyar állampolgárság, a magyarországi lakóhely és a büntetlen előélet igazolására szolgáló dokumentumokat (személyazonosításra szolgáló okmány másolata, lakcímet igazoló hatósági igazolvány másolata, érvényes hatósági erkölcsi bizonyítvány), a Rendőrség által végzendő alkalmassági vizsgálatokhoz való írásbeli hozzájárulást, a személyes adatok kezeléséhez történő írásbeli hozzájárulást, írásbeli nyilatkozatot roma származásról, valamint a tanulói jogviszony és a tanulmányi átlageredmény igazolására szolgáló dokumentumokat (a tanulói jogviszony fennállásáról, a köznevelési intézmény által kiállított igazolás, a bizonyítvány másolata) a pályázat mellékleteként kell benyújtani.

 

A pályázók egészségügyi, pszichikai és fizikai alkalmasságának vizsgálatát a pályázat elbírálására kötelezett szerv humánigazgatási szolgálata a rendészeti oktatási intézménybe jelentkezők alkalmassági vizsgálatára irányadó jogszabályi rendelkezések alapján végzi. Az alkalmassági vizsgálatokat a pályázat elbírálása során a Rendőrség kötelező jelleggel végzi el. A támogatás időtartama alatt évente legfeljebb egy alkalommal, amennyiben a pályázó egészségi, pszichikai állapota ezt indokolttá teszi, a Rendőrség további alkalmassági vizsgálatok elvégzésére is jogosult.

 

Az egészségügyi alkalmassági vizsgálat során bemutatni szükséges szakorvosi leletek:

 a) háziorvos által kitöltött kérdőív;

 b) 1 évnél nem régebbi tüdőszűrő vizsgálat eredménye;

 c) labor (vérkép, ionok, vesefunkció, májfunkció, vérzsírok, vércukor, vizelet);

 d) hallásvizsgálat;

 e) szemészeti lelet;

 f) EKG lelet;

 g) az egészségi állapotával, illetve korábbi betegségeivel kapcsolatos valamennyi dokumentum (szakorvosi leletek, kórházi zárójelentések stb.);

 h) férfiaknál egy évnél nem régebbi urológiai vizsgálat eredménye;

 i) nőknek egy hónapnál nem régebbi nőgyógyászati lelet és egy évnél nem régebbi citológiai vizsgálat eredménye.

 

A pályázatokat a Budapesti Rendőr-főkapitányság vezetője által kijelölt személyekből álló bizottság bírálja el és készíti elő döntésre.

 

A támogatás odaítéléséről a bizottság javaslata alapján a Budapesti Rendőr-főkapitányság vezetője dönt. A pályázat elbírálásának határideje 2023. augusztus 31. A pályázatot nyert tanulókkal a Budapesti Rendőr-főkapitányság támogatási szerződést köt.

 

A pályázattal kapcsolatban felvilágosítás a BRFK Humánigazgatási Szolgálat Képzési és Utánpótlási Osztály munkatársától, Varga Annamária r. zászlós (a 06-1/443-5342 telefonszámon) kérhető.

<< Vissza az előző oldalra