Sikeres volt a rendőrségi állásbörze

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
ORFK Kommunikációs Szolgálat

Több mint ötszázan látogattak el a rendőrség állásbörzéjére 2023. február 9-én a Rendőrségi Igazgatási Központba. Konkrét állásajánlatokkal, konzultációs lehetőséggel, fegyverzettechnikai, bűnügyi-technikai, valamint drón bemutatókkal, továbbá pódiumbeszélgetésekkel készültek a szervezők.

Az Országos Rendőr-főkapitányság azzal a céllal rendezte meg az eseményt, hogy egy rendőrségi objektumban, kifejezetten a közvetlen, személyes információcserére alapozva, célirányosan találkozhasson az álláskeresőkkel.

A résztvevők jelentős része online adta le regisztrációját, de az ország négy pontjáról is érkeztek tanulók pályaorientációs iskolákból, valamint a Belügyminisztérium együttműködésével a gyermekvédelmi és gyámügyi szakellátásban részesülő, a rendőri hivatás iránt érdeklődő fiatalok is ellátogattak a rendezvényre.

Az eseményre látogatók megismerkedhettek a közép-magyarországi régió rendőri szerveinél (a Budapesti Rendőr-főkapitányság, a Készenléti Rendőrség, a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság, a Repülőtéri Rendőri Igazgatóság, a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ) betölthető egyenruhás és civil munkakörökkel. Az egyes rendőri szervek humánigazgatási munkatársai olyan adatbázissal készültek, amelynek segítségével a szakmai képzettségnek, munkatapasztalatnak és végzettségnek megfelelő, konkrét bérajánlatot tudtak tenni az adott üres pozíció iránt érdeklődőknek.

A látogatók tájékoztatást kaphattak a 10 hónap képzési idejű rendőrjárőr, a szerződéses határvadász, a fegyveres biztonsági őr, az iskolaőr, a határrendész feladatairól, illetve a speciális képzettséget igénylő munkakörökről (pl.: helikopterpilóta, kiber nyomozó, motoros rendőr, drónkezelő), képzésükről, továbbá a Miskolci és Körmendi Rendvédelmi Technikumokba és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karára való jelentkezés (4 éves rendvédelmi tisztjelölt képzés) feltételeiről.

A rendezvényen civil munkakörökre, például jogász, mérnök, festő, titkárnő, bérszámfejtő, cukrász pozíciókra is hirdettek álláslehetőséget a részvevő rendőri szervek.

Az állásbörzén résztvevők ún. pódiumbeszélgetések keretében hallgathatták meg az egyes munkakörök képviselőinek tapasztalatait, élményeit, fegyverzettechnikai, bűnügyi-technikai, valamint drón bemutatókon vehettek részt, továbbá lehetőségük nyílt az alkalmasságvizsgálatokhoz kapcsolódóan fizikai, egészségügyi, illetve pszichológiai konzultációra is.

Köszönjük, hogy ilyen sokan megtiszteltek minket érdeklődésükkel!

 

<< Vissza az előző oldalra