Ünnepélyes alapkőletétel

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Közel egymilliárd forintos beruházásként megkezdődött a Karcagi Rendőrkapitányság új objektumának építése.

A Belügyminisztérium, az Országos Rendőr-főkapitányság, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés és Karcag Város Önkormányzata együttműködésének köszönhetően megkezdődött a Karcagi Rendőrkapitányság új épületének kivitelezési munkálata.  

Az ünnepélyes rendezvény Kovács Sándor, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés elnökének köszöntőjével kezdődött, amelyet Dobos László, Karcag Város polgármesterének beszéde követett. Dr. Urbán Zoltán rendőr dandártábornok, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője megköszönte az együttműködők segítő közreműködését. Ismertette a Karcagi Rendőrkapitányság eddig elért eredményeit és szolgálatuk elismeréseként - rendőri munka még hatékonyabbá tétele céljából - átnyújtotta egy új szolgálati gépkocsi indítókulcsait Teleki Zoltán rendőr alezredes, kapitányságvezetőnek.

„Ma a rend és a biztonság a legfontosabb közösségi érték Európában és szerte a világon.” – kezdte beszédét dr. Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, aki felidézte a közbiztonság javítása érdekében tett kormányzati intézkedéseket és megköszönte a rendőrök lelkiismeretes munkáját, amelynek eredményeként - ahogy mondta - a nemzetközi szervezetek szerint „ma Magyarország Európa és a világ egyik legbiztonságosabb országa.”

 

Az új épület alapkövét dr. Kontrát Károly parlamenti államtitkár, Kovács István rendőr vezérőrnagy, gazdasági országos rendőrfőkapitány-helyettes, Kovács Sándor, a megyei Közgyűlés elnöke, Dobos László polgármester, dr. Urbán Zoltán rendőr dandártábornok, megyei rendőrfőkapitány, Teleki Zoltán rendőr alezredes, a Karcagi Rendőrkapitányság vezetője és Sántha József, a Kunkarcagi Városvédő és Szépítő Egyesület tiszteletbeli elnöke 2017. október 13-án Karcagon közösen helyezte el. A létesítmény alapköve alá egy időkapszulát rejtettek, amelybe a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság állományjelzőjét és a Karcag Város Önkormányzatának azon határozatát helyezték, amellyel a telket a beruházáshoz rendelkezésre bocsátotta.

 

A közel egymilliárd forintos beruházás befejezése jövő év elején várható.  

 

<< Vissza az előző oldalra