V. Rendőr Tisza-tavi Triatlon

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Tiszafüreden ötödik alkalommal rendezték meg a „Rendőr Tisza-tavi Triatlon” rendhagyó versenyt.

A Tisza-tó napja rendezvénysorozat szerves részeként a Tiszafüredi Rendőrkapitányság Tiszafüred város Önkormányzatával közösen ötödik alkalommal rendezte meg a „Rendőr Tisza-tavi Triatlon” elnevezésű versenyét. A napsütéses idő és a csodás helyszín, a tiszafüredi szabadstrand kerékpáros pihenőparkja biztosítékai voltak a színvonalas és jó hangulatú megmérettetésnek.

A 2019. május 10-ei rendezvényen – immár hagyományosan - a Tisza-tó közelében fekvő megyei rendőr-főkapitányságok, illetve városi rendőrkapitányságaik, társszervek, helyi önkormányzatok, valamint tűzoltó- és polgárőr csapatok is indultak. A szervezők az idén is a versenyzők között köszönthették a távolból érkező, Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság csapatát is.

A szabadidős rendezvényen 18 csapat és több mint 300 versengő, három kategóriában mérette meg magát. A versenyzők a rendhagyó triatlon főzés versenyszámában vadból készült előétellel és főétellel készültek. A szervezők idén nehezítésként a desszerthez méz és dió alapanyagok felhasználását tették kötelezővé. A szakértő zsűri kiemelte, hogy évről évre nő az elkészült finomságok színvonala, amelyek már bármelyik elismert étteremben is helyet kaphatnának.

 A nap végén az alábbi eredményeknek örülhettek a résztvevők.

A sárkányhajózás versenyszámban:

  • Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság csapata
  • Tiszafüredi Tűzoltóság csapata
  • KÖTIVIZIG csapata

 

Bajnokok Ligája versenyszámban:

  • Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság csapata
  • Füzesabonyi Rendőrkapitányság csapata
  • Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság „Red Dragon„ elnevezésű csapata

 

Főzőverseny versenyszámban:

Legjobb előétel : Balmazújvárosi Rendőrkapitányság csapata

Legjobb főétel: Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság csapata

Legjobb desszert: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság csapata

 

A zsűri értékelte a csapatok összesített teljesítményét is, így az összetett verseny végeredménye (több holtversennyel) az alábbiak szerint alakult:

  • helyezett a Balmazújvárosi Rendőrkapitányság csapata
  • helyezett a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság és a Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság csapata
  • KÖTIVIZIG és a Mezőkövesd Rendőrkapitányság csapata

 

<< Vissza az előző oldalra