Vért adtak a budapesti rendőrök

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A Magyar Vöröskereszt 2019. november 13-án véradó napot tartott a budapesti rendőrök számára.

A Magyar Vöröskereszt és a Budapesti Rendőr-főkapitányság a korábban megkötött együttműködésének köszönhetően 2019-ben már harmadik alkalommal rendezett véradónapot a Rendőrségi Igazgatási Központ Teve utcai épületében. A kitelepülés alkalmával összesen 201 rendőrségi dolgozó jelentkezett önkéntes véradásra, köztük dr. Terdik Tamás rendőr dandártábornok, Budapest rendőrfőkapitánya és 10 kerületi kapitányságvezetője is, és így összesen 170-en adtak vért.

Ebben az évben így összesen 665 rendőr és rendőrségi alkalmazott adott vért.

<< Vissza az előző oldalra