2017 eseményeiből

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

IV. negyedév

Október 1.

Egy XV., Bánkút utcai dohánybolt 18 éves alkalmazottja eljátszotta a bevétel nagy részét, majd 17 éves ismerősével hajnalban kiraboltatta a trafikot, hogy leplezze a 600 ezer forintos hiányt. Az előre megbeszélt késes áltámadással 1 millió forintot kasszíroztak. A zsaruk 12 órán belül fényt derítettek a megrendezett bűncselekményre. K. Mihály és 17 éves társa ellen sikkasztás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

 

Október 2.

Elesett kerékpárjával és az V., Széchenyi téren, súlyosan vérző sérüléssel feküdt az a 29 éves férfi, akinek ellátását egy helyszínre elsőként érkező rendőr kezdte meg. A mentőket várva folyamatosan beszélt hozzá, miközben a földre ülve, a sérült fejét mellka­sára fektetve stabilan tartotta. Nagy Bálint Péter őrmester példás emberi helytállását elöljárói is elismerték.

 

Október 3.

A szertartások ideje alatt temetői parkolókban álló autókat tört fel egy győri házaspár. A csornai zsaruk kapcsolták le őket egy helyi sírkert közelében, ahol egy újabb járművet, egy Audi Q7-est akartak kirámolni. Sz. Tiborné (46) melltartójában zártörő, kocsijukban feszítésre használt 10-es kulcs lapult. Sz. Tibor (49) és neje ellen lopás kísérlete bűntet­tének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

 

Október 4.

Internetes hirdetésben saját gyöngyösi lakásukra szervezte az általuk futtatott 32 éves nő és egy fiatalkorú lány alkalmi partnereit az a két férfi, akiket a Heves megyei zsaruk fogtak el kora reggel. M. Arnold (23) és M. József (46) a lányok által megkeresett pénz jelentős részét elvették és magukra költötték. Kerítés, kitartottság, gyermekprostitúció kihasználása bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult ellenük eljárás. Prostitúció elősegítése bűntettével gyanúsították meg a helyi G. Mátét (23), aki a hirdetéseket kezelte és szerkesztette.

1

 

Október 5.

Menekülés közben, a helyszín közelében fogták el a kemecsei jár­őrök azt a 37 éves helyi férfit, aki otthonában rontott rá 53 éves ismerősére. Lehúzta az ágyról, pénzt követelt, közben többször megütötte, és a ruháiban kotorászott. Végül a mellkasára térdelve, a földön fekvő sértett zsebéből kihúzott 2110 forinttal menekült volna, amikor a zsaruk elfogták. A sértett könnyű sérülést szenvedett. L. Gábor ellen rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás, amit a rendőrök vádemelési javaslattal lezártak.

 

Október 6.

Többször fenyegette 44 éves volt élettársát az a 22 éves keceli férfi, aki rendszeresen akart részesülni a nő édesapjának jövedelméből. Postaládába dobott borítékban követelte a pénzt, különben az egész családot kiirtja. Kilátásba helyezte, ha teljesítik igényét, a nő apja ellen tett feljelentését és vallomását is visszavonja. A zsaruk elfogták, M. László ellen zsarolás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

 

Október 9.

Egy Kecskemét közelében történt közlekedési balesetben életét vesztette a Készenléti Rendőrség 30 éves járőrvezetője. Németh Gergely törzsőrmester társaival az M5-ös autópályán közlekedő autóbuszban utazott, amikor a jármű nekiütközött egy teherautónak. A bal­eset még egy halálos áldozatot követelt, és 15-en megsérültek. A szolgálatteljesítés közben elhunyt rendőrt öt nappal később kísérték utolsó útjára.

2

 

Október 10.

Egy Eger külterületén lévő telekről akart késő éjjel több száz kilogramm birsalmát lopni az a három szomolyai férfi, akiket a zsaruk tetten értek. Járművükbe öt teli zsákot már bepakoltak, kettőt előkészítettek. R. László (26), L. Aladár (44) és L. Attila (54) ellen lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás, amit a rendőrök bíróság elé állítási javaslattal lezártak.

 

Október 12.

Egy nyíregyházi lépcsőház előterében támadt egy 48 éves postai kézbesítőre az a 26 éves rakamazi férfi, akit rövid idő alatt elfogtak a zsaruk. D. Dávid a pénz megszerzésére irányuló tettét késével nyomatékosította, az aktív védekezés és ellenállás miatt azonban semmit nem sikerült elvennie a megsebesített kézbesítőtől. Az alkalmazott a támadásban – vágott és szúrt sebei ellenére – csak könnyebben sérült. A D. Dávid ellen rablás kísérlete bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárást a rendőrök vádemelési javaslattal lezárták.

 

Október 15.

Két óra alatt elfogták a zsaruk azt a 24 éves encsi férfit, aki alkohol és kábítószer hatása alatt minden indok és magyarázat nélkül végzett 88 éves, ágyhoz kötött áldozatával Zsámbokon. Benyomta a bejárati ajtót, egy vascsővel agyonverte az asszonyt, majd sorsára hagyta. Másnap egyik ismerősét kérte meg véres ruhái elégetésére. P. János ellen emberölés, 17 éves kesznyéteni segítője ellen bűnpártolás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

 

Október 16.

Elfogták a siófoki rendőrök azt az 58 éves komlói férfit, aki autókat tört fel a nyári hónapokban Zamárdiban és Siófokon. T. Károly három jármű ablakát bezúzva lopta a mozdíthatót, GPS-készüléket, táskákat, pénzt. Lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult ellene eljárás.

 

Október 17.

Láthatóan zavart férfi dühöngött egy kisújszállási ház melléképületében lévő díszhaltenyészetben. A helyi R. Zoltán (32) akváriumokat tört össze, egy zacskóba több halat gyömöszölt. majd a ház felé vette az irányt. Ott magához vett két mobiltelefont, amikor a tulajdonos útját állta. A férfi fellökte és menekült volna, de a riasztott zsaruk a helyszínen elfogták. Kiderült, R. Zoltán nem sokkal korábban egy ismerőse házából is lopott. Rablás bűntettének, rongálás és lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt indult ellene eljárás.

 

Október 18.

Idős szalkszentmártoni házaspárt csapott be az a 37 éves székesfehérvári asszony, akit otthonában fogtak el a zsaruk. K. Dezsőné egy állítólagosan megnyert, masszírozós ágymelegítő mellé kínált egy másikat kedvezményes áron, 600 ezer forintért. Később kiderült, a matracok valójában a tizedét sem érik. K. Dezsőné ellen csalás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

3

 

Október 19.

Másfél órán belül elfogták a debreceni rendőrök azt a két balmazújvárosi fiatalembert, akik kora délután egy idős férfit támadtak meg a megyeszékhelyen. A 83 éves sértettet követték, fellökték, elvették a pénztárcáját, majd elmenekültek. Egy autóbusz-pályaudvar melletti sörözőből állították őket elő. J. Ádám (19) és N. Lajos (18) ellen rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

 

Október 21.

Egy VII., Marek József utcai bérház földszintjén keveredett vitába éjfél körül a házban szórakozó társasággal egy 28 éves férfi. A vita hevében M. István elővette gáz-riasztó fegyverét, és álláspontja nyomatékosítása érdekében egy lövést adott le a levegőbe. Senki nem sérült meg, a férfit a rendőrök elfogták, garázdaság bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult ellene eljárás.

 

Október 22.

A tízezres bankjegyek mindkét oldalát lefénymásolta, majd az összeragasztott „félpénzek” fémszálait ezüst körömlakkal és celluxszal helyettesítette az a két 20 éves férfi, akiket a ráckevei zsaruk kaptak el. A. Imre Lajos és L. István napszámosainak is adott a házi készítésű bankjegyekből. Később K. Gizella (47) és K. Ibolya (53) töredékáron vásárolta, majd azt különböző környékbeli boltokban fel is használta. Pénzhamisítás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult ellenük eljárás.

 

Október 23.

Egy kisapáti pince feltörése közben érték tetten a tapolcai rendőrök azt a 42 éves balatonedericsi férfit, akinek több betörés is a számlájára írható. Két bala­ton­edericsi házba mászott be korábban, ahonnan ruhákat, ékszereket és pénzt vitt el. K. Tibor Attila ellen háromrendbeli lopás vétségének, valamint lopás kísérlete vétségének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

 

Október 25.

Közel húsz napig bujkált az a Szegedi Fegyház és Börtön nagyfai objektumából szökött rab, akit egy hajdúsámsoni házban fogtak el a zsaruk. L. Józsefet (38) visszavitték a fegyintézetbe, önkényes távozása miatt fogolyszökés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult ellene eljárás, amit a rendőrök bíróság elé állítási javaslattal befejeztek.

 

Október 26.

Egy zuglói bűncselekmény helyszínén sétálgatva ismerték fel a körzeti megbízottak azt a 16 éves budapesti fiút, aki nőket inzultált Újbudán. Egy lépcsőházban magát, illetve pornófilm képkockáit mutogatta kiszemelt áldozatainak. A helyszíni kamerafelvételek alapján azonosították, majd felismerték a zuglói zsaruk. Szeméremsértés vétségének megalapozott gyanúja miatt indult ellene eljárás.

 

Október 28.

Egy négyfős betörőbanda három tagját a kalocsai helyszín közelében, szökésben lévő társukat másnap fogták el a Békés megyei zsaruk. A sajószentpéteri B. László (43), a budapesti M. László (37) és M. Ferenc (26), valamint M. Ferenc Béla (44) kora este átmászott a kerítésen, az ajtót kifeszítve bejutott a házba, ahonnan pénzt, ékszereket és órákat vitt el. Az elfogással a kár egy része megtérült. Lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult ellenük eljárás.

4

 

Október 29.

Szívességből befogadta, de már szabadult volna ismerősétől egy hódmezővásárhelyi nő. Hajnalban aztán először egy húsklopfolóval csapott rá, majd lelökte a lépcsőn a kiköltözni nem akaró férfit. K. Julianna (59) ellen testi sértés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

 

Október 30.

Egy pécsi autókereskedésből 3,5 millió forint értékben lopott gumiabroncsokkal autójában közlekedett Szajk területén hajnalban az a 33 éves komlói férfi, akit mohácsi zsaruk akartak igazoltatni. B. Arnold nem állt meg, menekülése közben egy kanyarban kerítésnek ütközött, majd a járműből kipattanva szaladt volna el, a rendőrök azonban elfogták. A lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt ellene indult eljárást a zsaruk vádemelési javaslattal lezárták.

 

Október 31.

Közel egy évig bujkált zsarolás és más bűncselekmények elkövetése miatt kiszabott jogerős szabadságvesztésének megkezdése elől az a 33 éves kétegyházi férfi, akit hajnalban Öcsödön fogtak el a rendőrök. Hiába költözött azonban más megyébe, a zsaruk a nyomára bukkantak, és a rokonainál, egy ágyneműtartóban rejtőzködve megtalálták. M. Leandert fegyintézetbe vitték.

 

November 1.

Nyolc idős embert mentettek ki egy égő házból a kispesti zsaruk, volt, akit a karjukban. A hálóruhában didergő időseknek melegedőbuszt intéztek, miközben egyre kormosabb arccal többször fordultak a füsttel telített épületbe. Nem történt tragédia, a tűz nem követelt áldozatot.

5

 

November 3.

Három életveszélyes állapotban lévő, mérgezés tüneteit mutató embert vittek kórházba a Borsod megyei Dámócról. A 14, 20 és 33 éves helyiek házi készítésű, 30 százalék metil-alkoholt tartalmazó pálinka fogyasztása után lettek rosszul, amit több falubelivel együtt a helyi A. Józseftől (49) vettek, aki a lácacsékei L. Józseftől (47) szerezte be a szeszt. Feltehetően a méreggel szennyezett ital elfogyasztása eddig öt ember életét követelte. A. József és L. József ellen gondatlanságból elkövetett emberölés vétségének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

 

November 4.

Két megye rendőrei fél nap alatt társaival együtt elfogták azt az orosz embercsempészt, aki késő este Ráckeresztúron autójával fának ütközött, majd tíz – egy súlyos és kilenc könnyű sérült – utasát sorsára hagyva elmenekült. A négy pakisztáni, két nepáli, két afgán és két bangladesi férfit kórházba vitték. Soslan A. (39) hiába próbált szökni, a zsaruk az M1-es autópályán társaival együtt elfogták. A szerb állampolgárságú Fadil I.-vel (33) és az orosz állampolgárságú Lemi A.-val (33) szemben embercsempészés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. Soslan A.-t ezenkívül segítségnyújtás elmulasztása és közúti baleset okozása bűntettével is meggyanúsították.

 

November 5.

Egy órán belül elfogták az ajkai zsaruk azt a párost, amelynek tagjai lakása előtt támadtak meg egy 73 éves helyi férfit. B. Erika (40) és G. Imre (54) elszedték az idős ember botját, és azzal ütötték, amíg a sértett a földre nem esett. Ekkor támadói elvették pénztárcáját, majd elmenekültek. Rablás és testi sértés bűntet­té­nek megalapozott gyanúja miatt indult ellenük eljárás.

 

November 6.

A helyszín közelében elfogták a járőrök azt a három fiatalkorút, akik késő este Debrecenben 17 parkoló autó márkajelzését lopták le. Azóta kiderült, október 27-én további négy márkajelzést szereztek bűnös úton. A saját bevallásuk szerint tetszés szerint kiválasztott, dísznek szánt emblémákat késsel lefeszítették, majd továbbálltak. A 14 és 15 éves debreceni fiatal, valamint 16 éves hajdúsámsoni társuk ellen lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

 

November 7.

A Repülőtéri Rendőr Igazgatóság határrendésze szúrta ki azt a két gyanús okmányt, amellyel a 32 éves Sz. Zoltán és egy 11 éves kisfiú utazott volna Londonba. A zsaruk kiderítették a hamis, interneten rendelt iratokat felmutatók valódi személyazonosságát. Arra is fény derült, hogy egy vidéki iskolában tanító Sz. Zoltán a kisdiákját akarta – szülei tudta nélkül – kicsempészni az országból, hogy ő nevelje tovább. Az embercsempészés bűntettének, családi jogállás megsértése vétségének, kétrendbeli közokirat-hamisítás bűntettének, valamint kétrendbeli hamis magánokirat felhasználása vétségének megalapozott gyanúja miatt bíróság elé állított férfit jogerősen kétévi próbaidőre felfüggesztett egy év nyolc hónap szabadságvesztésre ítélték.

 

November 9.

A tudomásra jutástól számított 3 órán belül elfogták a zsaruk azt az 50 éves tiszaalpári férfit, aki egy november 4-ei helyi iszogatáson összeveszett ismerősével, és megütötte. A 49 éves sértett elesett, fejét a betonba ütötte, életveszélyes sérüléssel vitték kórházba. K. Attila ellen életveszélyt okozó testi sértés bűntet­tének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

 

November 10.

Eltűnt asszony miatt riasztották a sarkadi zsarukat, akik 20 perccel később már a gyilkosság gyanúsítottját bilincselték. Terepszemléjük közben ellenőrizték a rokonoktól kapott információkat, itt-ott hiányzó szőnyeg és függöny tette egyre gyanúsabbá a 81 éves áldozat házban tartózkodó, „semmiről sem tudó”, 35 éves tiszakécskei lányunokáját. A kertbe tolt kukában végül a hiányzó szőnyegbe csavarva megtalálták az asszony holttestét. M. Mónika beismerte, akár nagymamája életének árán is pénzt akart szerezni. Előző este összevesztek, ő pedig egy baltával agyoncsapta. M. Mónika ellen emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

6

 

November 11.

Olcsó tűzifát kínált 76 éves debreceni áldozatának az a két helyi férfi, akik a kapott 50 ezer forint előleggel eltűntek. A sértett napokig hiába várta a 90 mázsa szállítmányt, feljelentést tett. A zsaruk rövid idő alatt elfogták C. Tamást (38) és C. Krisztiánt (31). Ellenük csalás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás, amit a rendőrök bíróság elé állítási javaslattal zártak le.

 

November 12.

Személyleírása és az elkövetéskor használt autója alapján fogtak el a zsaruk egy 28 éves budapesti autófeltörőt a XV., Pest­újhelyi úton. T. Balázsnál telefonokat, rádiókat, erősítőt, hangfalat, valamint 43 gramm kábítószergyanús port is lefoglaltak. Az ellene lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárást a rendőrök bíróság elé állítási javaslattal továbbították az ügyészségnek, a droggyanús anyag miatt indult nyomozás folyamatban van.

 

November 13.

Megelégelte kéretlen udvarlója zaklatásait egy 18 éves rátkai lány, és feljelentést tett. A szintén rátkai H. Szabolcs (39) régóta üldözte viszonzatlan szerelmével a lányt, üzeneteket küldött, hazáig kísérte, vagy a kapualjból figyelte. H. Szabolcs ellen zaklatás vétségének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

 

November 14.

Nem első alkalommal gyújtogatott az a 26 éves nagykátai férfi, akit a rendőrök egy magyarszéki tűzeset miatt fogtak el fővárosi munkahelyén. K. Dániel beismerte, ő okozta októberben a mindszentgodisai és a gödrei bálatüzeket is, sőt előtte a Tolna megyei Alsónyéken és Csikóstőttősön is gyújtogatott. Rongálás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult ellene eljárás.

 

November 15.

A helyszín közelében elfogták a rendőrök azt a 48 éves abádszalóki férfit, aki hajnalban betört egy újbudai régiségboltba, az összeszedett porcelánokat, ékszereket, ezüsttárgyakat szatyorba pakolva, majd egy bokor alá rejtve próbált menekülni. A zsákmányt a járőrök megtalálták, a B. Tibor ellen lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárást a zsaruk bíróság elé állítási javaslattal lezárták.

 

November 16.

Háza előtt fogták el a zsaruk azt a 26 éves tiszaburai férfit, aki nem sokkal korábban megtámadta egyik ismerősét. F. György pénzt követelve többször megütötte 47 éves áldozatát, pulóverének zsebéből kivette értékeit, majd a ruhadarabot is lehúzta róla, és elmenekült. Rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult ellene eljárás.

 

November 17.

Egy salgótarjáni parkolóban leállított mozgóboltot tört fel reggel az a két mátraverebélyi férfi, akiket rövid idő alatt elkaptak a zsaruk. B. Tibor (43) és Cs. László (38) a járműből élelmiszert, kozmetikai és háztartási termékeket tulajdonított el. A zsákmány egy részét a rendőrök megtalálták. Lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult ellenük eljárás.

 

November 22.

Testvére nem használt kabátját adta egy hajléktalan férfinak egy erzsébetvárosi zsaru. Molnár Dávid őrmester társával egy aggódó segélykérés miatt ellenőrizte a Damjanich utcában kerekes­székében fagyoskodó férfit. A gazdátlan kabát a szolgálati autó csomagtartójából új viselőjére került.

7

 

November 23.

Egy napon belül a több mint 250 kilométerrel távolabb lévő Nyíregyházánál fogták el a rendőrök azt a háromtagú bandát, amelynek tagjai az önkormányzati vízmű dolgozóinak kiadva magukat, víznyomás-ellenőrzést színlelve 100 ezer forinttal rövidítettek meg egy idős asszonyt Hódmezővásárhelyen. P. Mihály (29), G. Attila (41) és R. Mihály (43) ellen kifosztás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

 

November 24.

Egy Kecskepuszta közeli erdőben tartott szervezett vadászaton részt vevő olasz férfi kora este fegyverével halálosan megsebesítette egyik társát. Alberto B. (60) ellen foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétségének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

 

November 25.

Egy menetrend szerint közlekedő busz sofőrjének tűnt fel egy bevásárlótáskákkal cipekedő utas. Nem sokkal később kiderült, a perkátai A. Péter (32) egy székesfehérvári boltból lopott illatszerekkel, édességgel, kávéval pakolta tele, majd buszra szállva hazautazott Dunaújvárosba. Lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult ellene eljárás.

 

November 27.

Komáromban fogták el a Békés megyei zsaruk azt a három szlovák férfit, akik idősotthonokba törtek be országszerte. Egy békéscsabai, egy kondorosi, majd egy pannonhalmi nyugdíjasházból pénzzel teli széfet és lemezkazettákat vittek el. Utolsó betörésük helyszínéről tartottak Szlovákiába a 2 millió forintos zsákmánnyal, amikor a Duna-hídnál rajtuk ütöttek. Josef M. (42), Alexander K. (38) és Lucia B. (28) ellen lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

8

 

<< Vissza az előző oldalra