A fizikai állóképesség határán

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

Az állóképességgel a szervezet a nagymértékű fizikai terheléshez szükséges energiákat biztosítja, így ez a hosszú fizikai igénybevétel (sportolás, munkavégzés) egyik előfeltétele. Az állóképességünk akkor fejlődik, ha a szervezet edzés, illetve egyéb terhelés hatására rendszeresen megfelelő fáradtsági szintre kerül.

E képesség fejlesztésére volt hivatott az a négynapos továbbképzés, amelyre a Szegedi Határrendészeti Oktatóbázison került sor. Az intézmény 2015 októbere óta kínál változatos tanfolyamokat. Az érdeklődők több mint húsz, szakmai és személyes fejlődésüket előmozdító kurzus közül válogathatnak, melyek közös jellemzője, hogy nagy hangsúly van a gyakorlati oktatáson. A változatos témájú képzések iránt jelentős az érdeklődés határon innen és túl.

A mostani alkalom célja a határrendészeti intézkedések során alkalmazott alapvető önvédelmi fogások és a testi kényszer alkalmazásának technikái, valamint a szolgálati feladatok ellátásához szükséges fizikai állóképességet fejlesztő gyakorlatok bemutatása és elsajátítása volt. A tréningen hét kolléga vett részt az oktató, Vígh János főhadnagy vezetésével, aki ez alkalommal is igyekezett életszerűvé tenni a gyakorlati feladatokat számukra. Gyakran egy-egy váratlan szituációban találták magukat, és így kellett a fizikai feladatokat megoldania.

szeged

A képzés alatt a legaktuálisabb eseményeket figyelembe véve történik a technikai végrehajtás, amely kiterjed az eszközös és az eszköz nélküli technikákra, taktikákra is. A képzésnek van egy fizikai erőt, állóképességet fejlesztő oldala, illetve tartoznak hozzá koordinációt fejlesztő gyakorlatok. A képzés hasznossága a komplexitásában rejlik, mivel egyszerre fejleszt mentálisan és fizikálisan is.

szeged

Kondicionális képességeket, erőt és állóképességet fejlesztenek például a köredzések és a saját testsúllyal végzett gyakorlatok. Akadálypályán végzett feladatoknál pedig a speciális állóképesség, az egyensúly és a mozgáskoordináció van a középpontban. Egyensúlygyakorlat pallón, akadályugrás, függőleges és vízszintes kötélen mászás lajhár-, illetve ausztrál technikával – csak néhányat említve az akciófilmekbe illő kihívásokból.

szeged

Nem utolsósorban pedig a képzés egészségmegőrző hatású. A kollégák olyan technikákat, edzésformákat, fizikai és mentális felkészülési formákat ismernek meg, amelyek segítik őket az időszakos fizikai felmérő eredményesebb teljesítésén túl a mindennapok kihívásaival szemben is.

Sz. G.

Fotó: Szabó Gabriella

<< Vissza az előző oldalra