A legjobbak viadala

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

Meneteltek, intézkedtek, vezetéstechnikai, elméleti, gyakorlati és lövészeti tudásukról adtak számot április 11-én az országos tanulmányi verseny döntőjébe jutott rendőrtanulók Csopakon.

A megmérettetést – akárcsak tavaly – a Szegedi Rendészeti Szakközépiskola nyerte.

 

A Csopaki Oktatási Központ Alparancsnoki Továbbképző Központjában rendezték április 11-én a rendőrtanulók országos tanulmányi versenyének döntőjét. Az Adyligeti, a Körmendi, a Miskolci és a Szegedi Rendészeti Szakközépiskola első és második évfolyamának 10-10 fős csapatai versenyeztek egymással.

A megmérettetés a rendészeti szakközépiskolákban oktatott diákok szakmai elméleti ismereteinek felmérését, gyakorlati jártasságuk és készségeik ellenőrzését, valamint  szakmai kreativitásuk megismerését szolgálta. A tanulmányi versenyre közel kétezer első és második évfolyamos tanuló jelentkezett, közülük a csopaki döntőn a legjobb nyolcvan vehetett részt.

Reggel sorsolással kezdődött a nap, eldőlt, melyik csapat milyen sorrendben hajtja végre a feladatokat. Az alakulótéren indulók hangzottak fel, a rendőrjelöltek alaki gyakorlatokat mutattak be a zsűrinek. Egy másik helyszínen a diákok autóval menekülő elkövetők elfogásával bizonyították felkészültségüket. A tantermek egyikében kocsmahangulatot alakítottak ki a szervezők, a feladat egy renitens vendég megzabolázása volt. A taktikai házban a tanulók védőruházatban kerestek bujkáló bűnözőt, bemutatva intézkedéstaktikai és fegyverhasználati ismereteiket. Egy akadálypályán vezetéstechnikai tudásukról adtak számot, az informatikai teremben az ORFK távoktatási rendszerének használatával szakmai elméleti kérdéssorra válaszoltak. A lőtéren nem volt elég a céltábla közepébe találni, a maximális pontszám eléréséhez figyelni kellett többek közt a fegyver szabályszerű ürítésére is.

Az évfolyamonkénti egyéni és csapatversenyek, a tanintézetek közötti verseny, valamint az egyéni országos tanulmányi verseny végeredményét április 12-én délelőtt Pozsgai Zsolt dandártábornok, az ORFK Humánigazgatási Szolgálatának vezetője hirdette ki.

A rendőrtanulók 2014–2015. évi országos tanulmányi csapatversenyének összesített 1. helyezettje – tavalyi sikerét megismételve – a Szegedi, 2. helyezettje az Adyligeti, 3. helyezettje a Körmendi, 4. helyezettje a Miskolci Rendészeti Szakközépiskola lett. Az első helyezésért járó vándorkupát idén is Bardócz Csaba ezredes, a Szegedi Rendészeti Szakközépiskola igazgatója vette át. A nyertes iskola második évfolyamos hallgatója, Kis Máté Olivér őrmester elmondta: tavaly is részt vett a megmérettetésen, ezért már tudta, mire számíthat. A csoportok tagjait – köztük őt is – a verseny első két fordulójában nyújtott egyéni teljesítménye alapján választották ki. A csopaki döntő előtti három napban szinte szünet nélkül gyakoroltak a versenyszámokra, többségüket meg is nyerték. Jó élmény volt számukra a megmérettetés, összetartó csapat alakult ki.

A versenyben évfolyamonként elért legjobb egyéni teljesítményért a Papp Károly altábornagy, országos rendőrfőkapitány által adományozott tárgyjutalmat Daskó Attila őrmester, a Miskolci Rendészeti Szakközépiskola első évfolyamos tanulója, valamint Kerekes Máté őrmester, a Körmendi Rendészeti Szakközépiskola második évfolyamának tanulója vette át.         H. SZ.

FOTÓ: ANDRÉ ILDIKÓ

<< Vissza az előző oldalra