A legkisebb rendőrség

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

Azt nem tudni, hogy hazánkban hol található a legkisebb rendőrőrs, de az Egyesült Államokban, Dél-Karolinában található egy pici faház, mely évtizedekig volt rendőrőrs.

Ridgeway-ben, az S Palmer Streeten található ez az 1990-ig működő rendőrőrs. Az ajtó felett olvasható, hogy ötven éven keresztül, 1940-től egészen 1990-ig zsaruk szolgáltak a házikóban. Ahogy kívülről is látszik, túl sok minden nem fért el az épületben. Volt egy íróasztal, egy iratszekrény, egy telefon és egy fatüzelésű kályha. 

Mielőtt azonban rendőrőrssé nevezték volna ki a házikót, a város kútja is ott volt. Az őrs mögötti területet gyapotudvarnak nevezik, mivel annak idején megállóhelyként használták a gyapottermesztők, akik árut szállítottak a városba. Mielőtt elhagyták volna a várost, a kocsijukkal megálltak, és megitatták az öszvéreiket, lovaikat, ökreiket.

Aztán 1940-ben a kutat befedték, és megszületett a helyiek szerint a világ legkisebb rendőrsége. Úgy emlékeznek, hogy a fél század alatt összesen 29 rendőr teljesített szolgálatot a pár négyzetméteres házikóban. Aztán 1990-ben megnyílt a jelenlegi rendőrőrs. Azelőtt az épület Ridgeway tűzoltóállomása volt egy teherautóval. Átalakítás és felújítás után a kapitányság létszáma megkétszereződött. A régi rendőrőrs egyébként szerepelt egy 1989-es filmben is, címe: Kisvárosi vagányok (Staying Together).

A városban egyébként a legutóbbi népszámlálás adatai szerint 266-an élnek.

M. GY.

FOTÓ: INTERNET, GOOGLE MAPS

pici

 

<< Vissza az előző oldalra