Akció a bulinegyedben

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

Ismét nagyszabású, összehangolt ellenőrzést tartottak a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK), a Készenléti Rendőrség és a társszervek munkatársai a fővárosban.

Az éjszakai kontroll elsősorban terézvárosi és erzsébetvárosi szórakozó- és vendéglátóhelyekre, illetve azok közvetlen környezetére terjedt ki, melyek a turisták körében népszerűek. Szúrópróbaszerűen a független taxisokat is átvizsgálták.

A turistaszezon még várat magára, de a VII. kerületi szórakozóhelyeken péntek este már pezseg az élet. Így volt ez február 28-án is, amikor közel száz zsaru és a Budapesti Közlekedési Központ, az Innovációs és Technológiai Minisztérium, a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság, az Erzsébetvárosi Rendészeti Igazgatóság, az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), a Fővárosi Katasztrófavédelemi Igazgatóság, valamint a polgárőrség munkatársai komplex bűnügyi és rendészeti ellenőrzést tartottak.

A nyomozók és a járőrök az akció keretében 317 embert igazoltattak, nyolc autóst, valamint kilenc szórakozóhelyet ellenőriztek. Az esténként ezeken a helyeken fellépő nők szekrényeit is tüzetesen átvizsgálták. A kábítószer-kereső kutya beleszaglászott az öltözőkbe, a táskákba, és gyanús csomagokat is talált. Az éjszakai klubok többségénél a személyzetet is ellenőrizték, valamint az általuk kínált italok eredetét is górcső alá vették a NAV munkatársai.

A rendőrök hét embert elfogtak, többek között kábítószer birtoklása, kifosztás, garázdaság és körözés miatt. A társszervek a rend­őrökkel a taxisokat is átnézték, mert a bejelentések száma továbbra sem csökkent az elmúlt időszakban. A hozzáállásuk egyébként nem csak a turistáknak okoz kellemetlenséget. A BRFK által elrendelt újabb akciósorozat és állandó rendőri jelenlét célja az volt, hogy a droghoz és a prostitúcióhoz köthető bűncselekményekkel szembeni fellépésen túl a taxis hiénákat továbbra is fokozottan ellenőrizzék. A belső kerületekben ugyanis sokan taxival érkeznek a szórakozóhelyekre, és azzal is távoznak. Többen panaszkodnak a hivatalos szerveknél, hogy a sofőrök többet számláztak, vagy számlát nem is adtak.

Egy taxisofőrt órapörgetés miatt fogtak el a zsaruk, egy eszközt is használt hozzá, amit lefoglaltak. A férfi ellen információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás miatt indult eljárás. Emellett találtak két olyan gépjárművezetőt, akinek jogosítványa sem volt. Két taxis drosztengedély nélkül indult el dolgozni, míg három sofőr „elfelejtett” nyugtát adni. Az egyik autónak nem volt érvényes műszaki vizsgája. A zsaruk a ­társszervekkel együtt összesen 39 taxist ellenőriztek, melynek során a társhatóságok nyolc esetben kezdeményeztek eljárást.

– A Budapesti Rendőr-főkapitányság a társszervekkel közreműködve, előre be nem jelentett időpontokban továbbra is folytatja az ellenőrzéseket Budapest V., VI. és VII. kerületében a vendéglátóhelyeken, illetve azok közvetlen környezetében – jelentette ki Csintalan Pál alezredes, a VII. Kerületi Rendőrkapitányság vezetője.


KUN MÓNIKA
FOTÓ: BÉRES ATTILA

<< Vissza az előző oldalra