Az év rendőre sajtó- és tömegkommunikációs kategória

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

Ott lenni mindenhol

Megjelenésével és beszédmódjával is a határozott rendőrség képét közvetíti Fülöp Gergely őrnagy, aki 15. éve sajtószóvivő Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében.

 

 

– Angolnyelv-tanárként diplomáztam 1996-ban, és négy évig tanítottam egy nyíregyházi gimnáziumban – mesél magáról az őrnagy. – Amikor a főkapitányság 2000 végén sajtó- és nemzetközi referensi állásra írt ki pályázatot, éppen nemzetközi kommunikáció szakra jártam, és alkalmasnak éreztem magam a feladatra. A pályázat elbírálói is így látták: 2001. január 1-jétől mint közalkalmazott sajtóreferensként dolgoztam. Az átképzést követően 2003-tól már hivatásos rendőrként tájékoztattam a közvéleményt megyénk történéseiről. Szeretem a hivatásomat, szóvivőként a rendőri munka minden szegmensébe belelátok. Szeretek is ott lenni mindenhol: a bűnmegelőzési kampányoktól az elfogásokig. Amikor a rendőrségi kommunikációban még nem volt szokás az események képi megörökítése, én már akkor is fényképezőgéppel, kamerával kísértem el a Jonatán kommandót a bevetésekre. Bár előtte csak hobbiszinten fényképeztem, beletanultam annyira, hogy 2006-ban fotópályázatot nyertem az ORFK-n. A győztes képen egy tízéves kisfiút kísért iskolába egy rendőr. Na, az a kisfiú ma már húszesztendős és pszichológiát hallgat, ő a kis-nagy fiam. Én elhagytam ugyan a tanári pályát, de a feleségem ma is kisgyerekeket tanít.

 

A pályaváltást Fülöp őrnagy egyáltalán nem bánta meg.

 

– Komoly kihívás a rendőrök tevékenységét úgy megmutatni az embereknek, hogy lássák, milyen elhivatott és kemény szolgálat a miénk. De szeretem a kihívásokat. Olyannyira, hogy egyik kedvenc szolgálaton kívüli elfoglaltságommá a hosszútávfutás vált. 41 éves koromban ugyanis elhatároztam, hogy a 42. születésnapomig lefutom a maratoni táv 42 kilométerét. Jelentem, sikerült!

 

A szóvivő más természetű kihívásokra sem mond nemet: 2011–2013 között sajtótisztként részt vett az EU grúziai tűzszüneti missziójában.

M. KOVÁCS RÓBERT

FOTÓ: ERDEI MIHÁLY

<< Vissza az előző oldalra