Az új tanévben is dolgoznak az iskolarendőrök

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

A 2022/2023-as tanévben az iskolarendőrök 7263 alkalommal 215 762 tanuló részére tartottak prevenciós foglalkozást.

Az iskola rendőre programhoz az elmúlt tanévben 2826 közoktatási intézmény csatlakozott, az érintett zsaruk létszáma elérte a 2039 főt. Az új, 2023/2024-es tanévben tovább folytatódik Az iskola rendőre, így az év első tanítási napján ott lesznek a zsaruk, valamint – ahol szükséges – a polgárőrök is, hogy segítsék a kicsiket szeptemberben. Ehhez a rendőrök még a tanév kezdete előtt áttekintették valamennyi frekventált helyen lévő iskola közvetlen környezetének a közlekedésbiztonsági helyzetét. Ennek során a helyi önkormányzattal, illetve az illetékes közútkezelővel közösen – az érintett oktatási intézmény képviselőit is bevonva – forgalomszervezési és technikai bejárást tartottak. A tanévkezdéskor a napi oktatás kezdetének és befejezésének időszakában rendőri jelenlétet fognak biztosítani azon általános iskolák környékén, ahol ez közlekedésbiztonsági szempontból indokolt. Egyrészt segíteni fogják a gyermekek biztonságos közlekedését, másrészt figyelmet fordítanak majd a kijelölt gyalogosátkelőhely megközelítésére, a biztonsági öv és a gyermekbiztonsági rendszer használatának ellenőrzésére.

Az Iskola rendőrének része a Közlekedjünk együtt, vigyázzunk egymásra! (KEVE) elnevezésű baleset-megelőzési oktatóprogram. Ennek során a zsaruk és a pedagógusok interaktívan, egymásra épülő jelleggel oktatják az általános iskolás tanulókat. A 2022/2023-as tanévben a KEVE Csongrád-Csanádban és Baranyában bizonyított, így valamennyi vármegyében és a fővárosban is bevezetik. A foglalkozások során a tanulók megismerkednek a gyalogosok és kerékpárosok biztonságos közlekedésével kapcsolatos elméleti és gyakorlati tudnivalókkal.

Szeptember 18–24. között tartják az Országos Rendőr-főkapitányság Országos Balesetmegelőzési Bizottsága (ORFK-OBB) és a Magyar Biztosítók Szövetsége által szervezett Biztonság Hetét, amelynek programjain az iskolarendőrök is részt fognak venni. A tanév folyamán a programhoz kapcsolódó iskolák tanulói részére nyílt napot szerveznek a helyi rendőrkapitányságon. A kapitányságok a diákok biztonságos közlekedésre való nevelését az előadásokon kívül pályázatokkal, elektronikus formában megküldött tesztlapokkal, valamint egyéb prevenciós segédanyagokkal is biztosítják. Az ország valamennyi megyéjében és a fővárosban kiemelten kezelték a SuliMoped programot is, amely az előző tanévben is biztosította az ingyenes képzést a segédmotoros kerékpárokhoz. A program az új tanévben is folytatódik.

ORFK-OBB

FOTÓ: FÜLÖP MÁTÉ

<< Vissza az előző oldalra