Becsengettek

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

Már kora reggel életre kelt a város. Megkezdődött az iskola, az utcán ünneplőbe öltözött gyerekek iskolatáskájukat a hátukon cipelve sietnek az iskolába. A suli felé azonban felélénkülnek és boldogan szaladnak a rég nem látott osztálytárs felé. Régen, gyerekként, még a tanároktól kaptuk a fejmosást, amikor megláttak minket, ahogy az iskola előtt átrohanunk az úttesten. Ma már a legtöbb oktatási intézmény előtt rendőrök, iskolaőrök és polgárőrök segítik a diákokat a közlekedésben.

Az iskolaiátkelő-járőrök először az Egyesült Államokban jelentek meg az 1920-as években. Kezdetben fehér kabátot és csúcsos kalapot viseltek, és piros zseblámpát használtak. Ezt később háromszög alakú táblára cserélték, amelyeken a „Stop Children Crossing” felirat szerepelt. A jellegzetes „nyalóka” táblát az 1960-as években vezették be, az egyenruhát pedig 1974-ben váltották át az ismerős sárga kabátra. Ekkor kezdték el az iskola előtt posztoló járőröket lollipop ladynek (nyalókás hölgy) vagy lollipop mannek (nyalókás ember) hívni. Nevüket onnan kapták, hogy a kezükben lévő, hatalmas kör alakú stoptábla a gyerekeket egy nyalókára emlékeztette. Az első „nyalókás hölgy” Mary Hunt volt, egy iskolai gondnok, aki 1937. szeptember 21-én kezdett segíteni bath-i diákoknak eljutni az órákra. Ez az 1940-es években London egyes részein is elterjedt. Nagy-Britannia első közlekedésbiztonsági tisztjei – Dorothy Pummell Barkingben és Jock Brining Dagenhamben – kezdtek aktív nyugdíjasokat toborozni, hogy segítsék az iskolás gyerekeket az úton. Később más városrészek is követték a példát, és az 1952-es londoni közlekedési törvény (Children Crossing Traffic Notices) részeként bevezették a The School Crossing Patrol Service-t, ahol a törvény lehetővé tette, hogy a fővárosi rendőrkapitányság által felhatalmazott személy az előírt KRESZ-tábla használatával megállítsa a forgalmat annak érdekében, hogy a gyermekek biztonságosan áthaladhassanak az úton. Az autósoknak kötelező volt megállniuk a táblát mutató járőr előtt, különben 5 font bírságot szabtak ki rájuk. De a feladatuk nemcsak az volt, hogy biztonságosan átkísérjék a fiatalokat, hanem hogy megtanítsák a kicsiket a KRESZ szabályaira. A „nyalókás ember” ma is népszerű a gyerekek körében. A kicsik gyakran megállnak velük beszélgetni. Szinte családtagnak számítanak, hiszen sokan több éven át szolgálnak ugyanazon a helyen.

<< Vissza az előző oldalra