Belgiumi intézkedés Nyíregyházán

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

Február 14-én hajnalban a nyíregyházi vasútállomásról telefonált Belgiumba a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság mélységi ellenőrzési és közterületi támogató osztály két járőrvezetője, és ezzel egy budapesti telefonlopás elvileg megoldódott, gyakorlatilag viszont bizonyítaniuk kellett, hogy nem csalók.

Egy járőrszolgálatot teljesítő magyar rendőrnek bizony bárhol és bármikor szüksége lehet az angol nyelv legalább alapszintű ismeretére.

– Az Érkerti Rendőrőrs illetékességi területén járőröztünk, és időközönként a nyíregyházi vasútállomásra is benéztünk. Ott figyeltünk fel egy férfira, akit korábban a környéken sem láttunk, és úgy döntöttünk, igazoltatjuk – idézte fel Csatlós Sándor törzszászlós. – Lakcímkártyával nem rendelkezett, és elismerte, hogy hajlék nélküli, majd ellentmondásos válaszokat kaptunk tőle. Először azt mondta, a közelmúltban budapesti hajléktalanszállókon éjszakázott, és 13-án azért jött Nyíregyházára, hogy eljusson Kisvárdára, mert odavalósi, és élnek is ott rokonai. Miután azonban a ruházatátvizsgálás során az egyik zsebéből előkerült egy értékes okostelefon, már azt magyarázta, hogy napok óta Nyíregyházán tartózkodik, és a készüléket is itt vásárolta egy férfitól, akivel korábban sosem találkozott. Elmondása szerint 47 ezer forintot fizetett a hozzávetőleg 200 ezer forintot érő készülékért, amelynek a képernyőjén látni lehetett, tulajdonosa zárolta, és szeretné visszakapni.

Már nem csak felső kategóriás okostelefonok kapcsolhatók lost, azaz elvesztett üzemmódba egy gyártó által üzemeltetett, internetes portálon keresztül. Ennek lényege, hogy a képernyőjén csak egy szöveges üzenet és egy ikon látható. Utóbbi érintésével megjelenik egy vagy két telefonszám, amelyek tárcsázhatók, de a többi funkció nem elérhető.

– A képernyőjén olvasható üzenet német nyelvűnek tűnt, ami nem az erősségem, ezért inkább a két telefonszámra összpontosítottunk. Felismertük Belgium előhívóját, és ekkor egy pillanatra össze is mosolyogtunk, mert még egyikünkkel sem fordult elő, hogy hajnali fél 1-kor Belgiumot hívtuk volna a nyíregyházi vasútállomásról, de akkor ez tűnt helyénvalónak – vette át a szót Hornyák Zsolt törzsőrmester. – Az első helyen megadott szám tárcsázása sikertelen volt, nem vették fel, de a második bevált. Egy nő szólt bele, és hát hallani lehetett a hangján, hogy a csörgés ébresztette fel. Tört angolsággal meg tudtam értetni vele, hogy magyar rendőrök vagyunk, és nálunk van a keresett mobil. A nő visszaigazolta, hogy a fia készülékéről van szó, de azt is jelezte, nem tudja, hihet-e nekünk. Egy rövid kamerás bejelentkezést követően megnyugodott, és alig győzött nekünk hálálkodni. Elmondta, hogy a fia Budapesten bulizott a haverjaival, és hirtelen rosszullét miatt került kórházba megfigyelésre. Ekkor és ott lopták el a mobilját, de a bűncselekményről csak az egészségügyi intézmény vezetőségét értesítette. Tájékoztattuk, hogyan lehet feljelentést tenni a Nyíregyházi Rendőrkapitányságon, a telefont pedig bűncselekmény gyanújával lefoglaltuk.

R. Ferenc (34) a helyszínen még tagadta a bűncselekmény elkövetését.

– Amikor arról kérdeztük, miért „adott” nem kevés pénzt egy használhatatlan, csúcskategóriás okostelefonért, azt válaszolta, vagánykodni akart vele. Azt mondta, töltőkábelt is vett hozzá – magyarázta Csatlós Sándor. – Már úton voltunk vele a kapitányságra, amikor a lefoglalt készüléken feloldódott a zárolás, és megjelent rajta a háttérkép, amelyen egy szőke srác és egy idősebb férfi látható. Mint utólag kiderült, a belga tulajdonos a nagyapjával.

Még kihallgatása előtt kiderült, hogy R. Ferenccel szemben a Tatabányai Rendőrkapitányság is indított eljárást lopás gyanújával, amiért kiállított okostelefonokat szerelt le és vitt magával egy üzletből, de arra is fény derült, hogy ugyanabban a pesti kórházban kezelték, ahol a belga sértettet, méghozzá egy időben. A férfi ezután már elismerte a bűncselekmény elkövetését. Szabadlábon védekezhet.

SZ. Z. J.

FOTÓ: RENDŐRSÉG

<< Vissza az előző oldalra