Biztonságos emlékezés

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
ORFK Kommunikációs Szolgálat

Idén is százezrek keresik majd föl szeretteik sírját mindenszentekkor és halottak napján. A temetők hosszabb nyitva tartással várják az emlékezőket, biztonságukra és értékeikre országszerte megerősített szolgálattal vigyáznak a zsaruk.

Járőröző rendőrök vigyázzák a temetőkbe látogatók biztonságát október utolsó és november első napjaiban országszerte. A parányi falvak sírkertjeitől a hatalmas temetőkig mindenhol zsaruk biztosítják, hogy senkit ne érjen kár az emlékezés meghitt perceiben. A városőrségek, temetői biztonsági szolgálatok mellett helyi polgárőrszervezetek is segítik a rendőrség munkáját.

 

 

- A vagyon elleni bűncselekmények megelőzése a cél, hiszen a sírhelyek mellé letett táskákban, kabátokban, a temetők mellett parkoló autókban hagyott értékek vonzzák a tolvajokat - magyarázta Wieszt Ferenc alezredes, a VIII. Kerületi Rendőrkapitányság rendészeti osztályának vezetője. - A Józsefvárosban van a főváros legrégibb, legszebb sírkertje, a Fiumei úti temető, ahol nemzetünk nagyjainak síremlékei találhatók. Az emléküket tisztelők nagy számban megfordulnak ott ilyenkor, ami a zsebtolvajoknak kedvez, csakúgy, mint a temető felé vezető villamos- és buszjáratok zsúfoltsága. A főváros minden temetőjében egyenruhás járőrök, civil ruhás nyomozók vigyázzák majd a rendet, figyelik a sírkerteknél és a környező utcákban parkoló autókat. A közlekedési lámpák helyett a forgalom üteméhez igazodva több helyen rendőrök vehetik át az irányítást, megakadályozva a torlódások kialakulását.

 

A nagyobb sírkerteket éjszaka is vigyázzák a zsaruk. Sajnos nemegyszer előfordult, hogy a nappal kitett koszorúkat, csokrokat, mécseseket az éj leple alatt gátlástalan tolvajok összeszedték, és a következő napon már egy másik temető előtt árulták.

 

 

- Ez a vidéki, kisebb temetőkben is megtörtént, ezért ebben az időszakban éjjelre is figyelőszolgálatot szervezünk a sírkertek környékére - mondta Hamar Gábor alezredes, a Jászapáti Rendőrőrs parancsnoka. - Sokszor már a látványunk elég ahhoz, hogy a tolvajt elrettentsük. Ha látják a rendőrautót a temető előtt ötpercenként elgurulni, nem kockáztatnak.

 

Ballmann Mária főtörzsőrmester, a Jászapáti Rendőrőrs járőre egy héttel az ünnep előtt már bűnmegelőzési szórólapokat osztogatott a helyi sírkertben. A rendőrnő szerint nem az a cél, hogy tetten érjenek egy-egy jogsértőt, hanem hogy egyáltalán ne történjen jogsértés, mert ez ad igazán biztonságérzetet az embereknek.

 


Ballmann Mária főtörzsőrmester tanácsokkal segít

 

Szegeden a lakótelepeken, parkokban, belvárosi utcákban is megerősített portyaszolgálatot látnak el a zsaruk, mert a jeles napokon, amikor sokan a temetőkben emlékeznek, az üresen hagyott lakásokat szabad prédának tekintik a betörők.

 

- Az ország temetői november 1-jén és 2-án jellemzően 7 órától 20 óráig tartanak nyitva - mondta Várkonyi Gergely hadnagy, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense -, mielőtt elindulnak, tájékozódjanak a nyitvatartási időkről. A rendőrség javasolja, aki alkonyat után rója le kegyeletét, vigyen magával zseblámpát, illetve feltöltött mobiltelefont, amellyel szükség esetén segítséget kérhet a 112-es segélyhívószámon. A temetőben járőröző kollégáink figyelmeztetni fogják a látogatókat a kapuzárásra, ha valaki mégis bent ragadna, hívja a rendőrséget, segítünk!

VÉGH ATTILA

FOTÓ: ERDEI MIHÁLY

<< Vissza az előző oldalra