Biztosított Kőbánya

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

Korántsem egyhangúak a kőbányai zsaruk mindennapjai. Nagy terület és nagy kerület. Temérdek rendezvény biztosítása mellett állnak helyt a lakosok és az idelátogatók megelégedésére.

Peremkerületnek gondolná a laikus a X. kerületet, azonban Budapest mértani középpontja épp itt található. A kapitányságvezető szavaiból kiderül, hogy a centrikusság nem csupán földrajzi értelemben jellemzi Kőbányát.

– A kerületben 78 ezer lakos él. Két nagy tömb, a Gyakorló utcai és az Újhegyi lakótelep nyugalmát biztosítjuk. Kőbányán található még Közép-Európa legnagyobb sírkertje, az Új köztemető, valamint két büntetés-végrehajtási intézet, a Hungexpo, egy lóversenypálya, továbbá Magyar­ország legnagyobb bevásárlóközpontja – kezdte Gyetvai Tibor ezredes, a X. Kerületi Rend­őrkapitányság vezetője.

A sor nem ér véget, hiszen osztozva a IX. kerületi kapitánysággal a Népligetet az ott található diszkóval és Fradi-sportközponttal is a kőbányai zsaruk ellenőrzik.

Ábrahám László alezredes
Ábrahám László alezredes

– Méltán kiemelt kapitányságként említenek minket. Az általános feladatokon túl a konkrét rendezvénynaptárt is figyelnünk kell, azt tekintetbe véve csoportosítjuk erőinket. Amíg vidéken főleg a helyi összejövetelek biztosítása ad feladatot, addig nálunk országos érdeklődésre számot tartó eseményeken kell teljesítenünk. Elég, ha csak a Hungexpo rendezvényeire, kiállításaira gondolunk. Itt megoldjuk a külső biztosítást, a parkolók és a közlekedés zavartalanságának felügyeletét. Mindenszentek idején közel félmillió ember látogat a temetőbe, ilyenkor is számos feladat hárul a kollégákra, bármely szakterületen dolgozzanak – folytatta az ezredes.

A folyamatos napi munka során jelentős teher a fogvatartottak körében elkövetett erőszakos jellegű, valamint a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények nyomozása, vádelőkészítése. Bűnügyi szempontból azonban évről évre csökkenő tendenciáknak örülhetnek. Manapság a kábítószer-fogyasztás és terjesztés megakadályozása kiemelt feladatuk, amihez rendszeresen kapnak megerősítő erőt a Készenléti Rendőrségtől.

Szeptember 27-én reggeltől a Richter Gedeon gyógyszergyárban katasztrófahelyzet imitálásaként tartottak védelmi gyakorlatot a kőbányai zsaruk. A kerületi önkormányzatnál telepített törzsbe rendőri vezetőt delegáltak, aki koordinálta az egyenruhások biztosítását 14 helyszínen.

– A Gergely és az Alkér utca kereszteződéséhez kellett felállnom – mondta Gerber József főtörzsőrmester, körzeti megbízott. – Rádión kapom az utasításokat. Ezen a gyakorlaton a legnagyobb veszélyességi fokozatú helyzet kezelésére trenírozunk.

A készenléti csoport tagjai a nap 24 órájában azonnal reagálnak a bűnügyi helyzetre. Az egyik nap elfogják az elkövetőt, majd jellemzően másnap már a precízen elkészített iratokat viszik az ügyész elé.

– Szeptember 26-án délután a budapesti L. Sándor (41) egy Cserkész utcában parkoló gépkocsit tört fel – magyarázta Ábrahám László alezredes, a készenléti csoport vezetője. – Akciójának két autóillatosító és egy távirányító látta kárát. Kollégáim helyben fogták el a férfit. Tekintve, hogy nem sokkal korábban, szeptember 13-án egy Harmat utcai általános iskola raktárában értük tetten, előterjesztést tettünk előzetes letartóztatásának indítványozására.

A vizsgálati osztály munkatársai szeptember 27-én délután egy siketnéma sértettet jelnyelvi tolmács segítségével szembesítenek az elkövetőkkel.

– Az áldozat emlékei szerint szeptember 26-án egy népligeti aluljáróban sörözött, amikor egy középkorú nő kacér pillantásokat vetett rá – ismertette Csiger Zsolt főtörzszászlós, vizsgáló. – Mindketten hajlandóságot mutattak a légyottra, ezért egy közeli bokros részt kerestek, és igyekeztek a szolgáltatás összegében megegyezni. A budapesti F. B. Aranka (31) megölelte a férfit, miközben a farzsebéből kivette a pénztárcáját, és a nyaklánca is eltűnt. Ekkor hirtelen megjelent a nő férje, a budapesti F. Gábor (36), aki ököllel megütötte a férfit, majd a pár rögvest elinalt. A IX. kerületi kollégák fogták el őket, rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt hallgattuk ki a házastársakat. Jelenleg szembesítéseket végzünk, mert lényeges körülményekről eltérően vallottak.

Gyetvai Tibor ezredes
Gyetvai Tibor ezredes

Rendszeresen tartanak fokozott ellenőrzést a kőbányai zsaruk az 1-es villamoson és megállóiban. A szolgálatparancsnok határozza meg a prioritásokat Dankos Zsolt főtörzsőrmester és Benkő Tímea őrmester részére.

– Az akcióban a Népliget, valamint a Hős utca között közlekedő szerelvényeket és a megállókat kontrollálják. Elsődleges feladat a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények megelőzése, megakadályozása, felderítése – tájékoztatott Varga István hadnagy, szolgálatirányító parancsnok.

Szeptember 27-én este újabb rendezvény ad tennivalót a zsaruknak. Szép számmal vonulnak az Elek Gyula Arénába, hogy biztosítsák a rendet.

– A Ferencváros női kézilabdacsapata Bajnokok Ligája-meccseit az arénában vívja meg. Nem fociról beszélünk, a szurkolók kevésbé vehemensek, ennek ellenére úgy gondolom, hogy a mérkőzések zavartalan lebonyolításához nagymértékben hozzájárulunk – magyarázta a kapitányságvezető.

A rendőrök a helyiek mellett a szórakozni érkezők biztonságát is szolgálják. Céljuk, hogy jó szájízzel és pozitív élményekkel távozhassanak a kerületből.

FENYVESI BEÁTA

FOTÓ: ANDRÉ ILDIKÓ

<< Vissza az előző oldalra