Borsodi masszőr őrmester

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

Parancsnoka engedélyével kazincbarcikai otthonában nyújt fizioterápiás szolgáltatást Zupkó Jázmin Ajándék őrmester, a Sajószentpéteri Rendőrőrs járőre, aki még általános iskolásként döntötte el, rendőr lesz, a Miskolci Rendvédelmi Technikum tanulójaként pedig arról határozott, másodállást vállal, és erről is megvolt a pontos elképzelése.

Két hivatás, egy alapelv.

– Gyerekként számomra azért nem volt nehéz döntés a pályaválasztás, mert tudtam, hogy csak olyan hivatásban érezném jól magam, amelynek gyakorlásával segíthetek másokon, és később a másodállásomat is ennek alapján választottam – vázolta a fiatal rendőrnő. – Az általános iskola nyolcadik osztályában úgy éreztem, a rendőri életpálya áll legközelebb a személyiségemhez, ezért a putnoki Serényi Béla Szakképző Iskola rendészeti tagozatára jelentkeztem. A szaktanárok támogatták, hogy felszereljek, és a szüleim is elfogadták, hogy erre vágyom. Már a Miskolci Rendvédelmi Technikum tanulója voltam, amikor megfogalmazódott bennem, hogy másodállást kéne vállalnom. Egyrészt, hogy két lábon állhassak a munkaerőpiacon, de az is kedvemre való volt, hogy rendőrként annyi szabadidő áll a rendelkezésemre, amire lehet pluszelfoglaltságot alapozni.

Zupkó Jázmin Ajándék két évvel ezelőtt szerelt fel a Sajószentpéteri Rendőrőrs rendészeti alosztályára.

– Addigra már elvégeztem a szakképesítő masszőrtanfolyamot Budapesten, bizonyos kiegészítő kezeléseket pedig oktató videók révén sajátítottam el. Már a fővárosi képzés során a svédmasszázsra specializálódtam, főleg a fájdalomcsillapító technikák keltették fel az érdeklődésem – magyarázta az őrmester, aki cellulitköpölyöző, gyógynövényes és stresszoldó masszázzsal is bővítette szolgáltatásait, de frissítő talpmasszázst is vállal. – Kezdetben ismerősökön gyakoroltam, és miután hirdetést tettem közzé a legnagyobb közösségi oldalon, lassan kezdett alakulni a vendégköröm. Természetesen internetes honlapot is indítottam. Általában otthon dolgozom, de igény szerint házhoz is megyek, hetente legalább egyszer fogadok kuncsaftokat az egyik kazincbarcikai idősotthonban, és kisgyerekeket is masszírozok. Büszke vagyok rá, hogy jó ideje azzal a barcikai fiúcskával, Zsomborral is foglalkozhatok, akire az SMA1 betegsége miatt figyelt fel az ország. Örülök, hogy több borsodi rendőri egység is támogatta az adománygyűjtést, ami a 700 millió forintos kezelés miatt indult. Ismertem a szüleit, és amikor megtudták, hogy kisgyerekeket is masszírozok, elhozták hozzám Zsombit, hogy jól átmozgassam az izmait.

zsombi
Zsombival, az SMA1 betegségből felépült kisfiúval

Az elmúlt másfél évben három hónapon át szüneteltette másodállását.

– Rendőrként is kedvelem a változatosságot, és vágyom a kihívásokra. Már két külszolgálatra is kiválasztottak, miután átmentem az angolvizsgán. A Frontex Európai Határ- és Partvédelmi Ügynökség szervezésében egy hónapon át szolgáltam Albániában, két hónapot pedig Görögországban tölthettem. Határrendészeti feladatokat láttam el, de ezek a tapasztalatok a személyiségemhez is hozzátettek. Remélem, lesz még ilyen lehetőségem, és abban is bízom, hogy a kuncsaftjaim nem fognak neheztelni, ha a masszőrködést néhány hetes időszakokra a jövőben is szüneteltetni fogom – mondta, és hozzáfűzte, olyan pillanatokat is megélt már, amelyek mélyen megérintik. – Mindig meghat, amikor egy 60 perces, fájdalomcsillapító masszázs végén a vendég rácsodálkozik, hogy enyhült a sajgása. Felemelő érzés átélni, hogy segítettem rajta – fogalmazott Zupkó Jázmin Ajándék, és azt is elárulta, mellékállását kezdettől fogva a helyén kezelte. – Vannak olyan vendégeim, akik most is azt gondolják, hogy nekem ez a fő tevékenységem, amivel nincs problémám. Nem gondolom, hogy minden új kuncsaftomat tájékoztatnom kellene arról, hogy amúgy én rendőr vagyok. Nem is tenne jót a kezelések légkörének, ha ilyesmikről társalognánk, arról nem is beszélve, hogy masszőrként nekem is fontos a zavartalan nyugalom, hogy lokalizálni tudjam egy adott probléma gyökerét az izmok, inak, ízületek, erek és kötőszövetek bőr alatti hálózatában. Szeretem ezt csinálni, és úgy vettem észre, van is hozzá tehetségem. Arra persze ügyelek, hogy masszőrként is mindig kipihenten dolgozzam. Mivel a járőri beosztásomat előre ismerem, csak teljes szabadnapokon fogadok vendégeket. Persze már volt rá példa, hogy olyan napon vállaltam délutáni munkát, amikor reggel tértem haza egy 12 órás szolgálatról, de nem ez a jellemző. Ha ilyenkor valaki azt mondja nekem, hogy problémája van, és a segítségemet kéri, nem tudok neki nemet mondani, és nem is akarok. Ezért csinálom.

SZ. Z. J.

FOTÓ: RENDŐRSÉG, ZUPKÓ JÁZMIN AJÁNDÉK

<< Vissza az előző oldalra