Budapesten üléseztek

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

Az Európai Forenzikus Szakértői Intézetek Hálózata (European Network of Forensic Science Institutes – ENFSI) 36 tagállamának 68 intézetéből 120-an érkeztek Budapestre, hogy ülésezzenek.

A nemzetközi szervezet éves közgyűlé­sének május 15–18. között adott otthont a főváros. A bűnügyi tudományterületeken való kölcsönös információcserét elősegítő hálózat megalapítása 1992-ben Hollandiában merült fel. A szervezet 1995-ben jött létre, Ma­gyar­ország 2000 óta tagja. A kezdetekkor a Bűnügyi Szakértői és Kutatóintézet, 2017. január 1. óta a helyébe, valamint az Igazságügyi Szakértői és Kutató Intézetek helyébe lépő Nemzeti Szakértői és Kutató Központ (NSZKK) képviseli hazánkat a nemzetközi színtéren.

Svájctól kezdve Svédországon át Azerbajdzsánig mindenhonnan érkeztek delegáltak.

Sivák Emőke alezredes
Sivák Emőke alezredes

– Egy évvel kevesebb idő állt rendelkezésünkre, hogy felkészülhessünk, mert – bár mindig két évvel korábban születik döntés arról, hogy mely ország lesz a házigazda – az idei helyszínről csak 2017 májusában határozott a közgyűlés – mondta Lontai Márton főtanácsos, az NSZKK bűnügyi igazságügyi szakértői főigazgató-helyettese. – A testület 61-39 százalék arányban Grúziával szemben Magyarországnak szavazott bizalmat. Egy hatfős szervezőbizottságot állítottunk fel, hogy minden készen álljon, amikor majd megérkezik az első különítmény. Jellemzően az európai forenzikus szakértői intézetek első számú vezetői, rendőri vezetők, valamint igazságügy-minisztériumi, illetve háttérintézményi vezetők érkeztek. A szakmai programban kiemelt helyet kapott az Európai Forenzikus Térség 2020 megvalósításának terve, mely a bizonyítási eszközök, adatok cseréjét, más tagállamban való felhasználhatóságát tervezi előmozdítani. Azt célozza, hogy akadálytalan legyen az országok között az információáramlás; a bizonyítékokat, a tagállamok valamelyikében végzett szakértői vizsgálatokat, a bizonyítási eljárásokat elismerjék mindegyikben. Elvégeztük a klasszikus közgyűlési feladatokat is: a képviseletre jogosultak megszavazták az ENFSI életével és az európai forenzikus térség jövőjével kapcsolatos döntéseket, az éves beszámolókat, valamint az elnökség új tagjai is bemutatkoztak. Az első nap után a vendégek méltó környezetben, a Magyar Tudományos Akadémia Vörösmarty termében gálavacsorán vettek részt. Itt Balogh János vezérőrnagy, országos rendőrfőkapitány köszöntötte őket – ekkor még műveleti országos rendőrfőkapitány-helyettesként.

A közgyűlés tagjaira további programok is vártak. A szervezők mindent megtettek annak érdekében, hogy ne csupán szakmai résztvevőként, hanem vendégként is remekül érezzék magukat.

Lontai Márton főtanácsos
Lontai Márton főtanácsos

– Elvarázsolta őket a magyaros vendéglátás, mindent úgy szerveztünk meg, hogy ha felmerült bármi nehézség, abból ők semmit ne vegyenek észre – vette át a szót Sivák Emőke alezredes, az NSZKK titkársági osztályvezetője. – Fontosnak gondoltuk, hogy a sok munka mellett kapjanak némi ízelítőt a világ egyik legszebb városának látványosságaiból. Jobban megismerhessék a magyar konyha ínycsiklandó fogásait, valamint tapasztalhassák a méltán híres, gondoskodó vendégszeretetünket is. Nagyon sok segítséget kaptunk ehhez a rendőrségtől és más társszervektől. A Készenléti Rendőrség (KR) Zenekaráért egyenesen rajongtak a vendégek, a KR Különleges Szolgálatok Igazgatóságának munkatársai pedig a tőlük megszokott pontossággal érkeztek buszaikkal, hogy fuvarozzák őket a programokra. Erre szükség is volt, mert feszes menetrendet kellett tartanunk. Városnézést, borpincészeti látogatást és visegrádi kirándulást is szerveztünk vendégeink számára. Meglátogatták a Parlamentet is, ahol az Országgyűlési Őrségnek köszönhetően az őrségváltást is megtekinthették. Köszönet illeti a BRFK közlekedésrendészeti főosztályát is: láthatatlanul, de annál hatékonyabban segítettek abban, hogy a buszok mindenhol várakozás nélkül parkolhassanak. Nem fáradoztunk hiába, a harmadik nap végén az ENFSI elnöksége eredményesnek nyilvánította a közgyűlést, majd bezárta a fórumot. A tagság – a szervezet történetében először – állva tapsolta meg munkánkat, erre nagyon büszkék vagyunk, és óriási sikerként könyveljük el. Őszintén reméljük, hogy a rendezvény professzionális lebonyolításával elértük célunkat, és az NSZKK, valamint a magyar rendőrség nemzetközi tekintélyét is emelve megmutattuk, hogy a két szervezet mennyire példaértékűen működik együtt. Bízunk benne, hogy jövőre Rómában, majd egy évvel később Madridban ugyanilyen sikeres közgyűlésnek lehetünk tanúi. Kívánjuk ezt az olasz és a spanyol kollégáknak!

KUTLÁN EDINA

FOTÓ: SEBESTYÉN JENŐ, NSZKK

<< Vissza az előző oldalra